Az első háromnegyed évben 11 százalékkal növelte belső üzemi nyereségét a legnagyobb német közüzemi vállalat, az E.ON AG az akvizícióknak és az nagykereskedelmi áramár emelkedésének köszönhetően. (Az E.ON által fő pénzügyi mutatóként használt belső üzemi nyereség a kamatkiadásokat magában foglaló, de az egyszeri tételeket nem tartalmazó adózás előtti nyereség.) A csoport február elsejétől konszolidálta eredményében a német gázszolgáltatói piac kétharmadát ellenőrző Ruhrgast. Ugyancsak javította az eredményt a még tavaly májusban 15 milliárd euróért megszerzett Powergen Plc brit áramtermelő vállalat. Az E.ON az elmúlt három évben riválisához, az RWE-hez hasonlóan megvált ipari portfóliójának nagy részétől és stratégiáját kizárólag az áram- és gázszektorra alapozta, a belső üzemi nyereség 90 százaléka ennek megfelelően már e két tevékenységből származik. Az árbevétel 33 százalékkal emelkedett.
A nettó nyereség 16 százalékkal nőtt, miután egy évvel korábban megterhelte az eredményt a Powergen után eszközölt értékcsökkenési leírás. A csoport a háromnegyed éves adatok nyilvánosságra hozatalával egy időben közölte, hogy az év egészében a nettó és az üzemi nyereség jelentős növekedésére számít. A részvény ennek ellenére 1,6 százalékkal gyengült tegnap délelőtt, miután a 3,39 milliárd euró belső üzemi nyereség kissé elmaradt az elemzők által várt 3,46 milliárdtól.
