Nem kapnak ingyen újságot a polgári körök A Nemzetőrt kiadó Dobos Attila és a szerkesztőségben a polgári köröket képviselő Malgot István kenyértörése után immár két, hetente megjelenő fórumuk is van az Orbán …
Az ATV gyorsan reagált a Nap-kelte távozására Vasárnaptól az m1-en látható a Nap-kelte, ám korábbi helyén, az ATV-n új kihívója jelentkezett a reggeli műsornak, e televízió ugyanis gyorsan reagálva a változásra elindította …
Nem viszik táncba a Vegyépszert Bár a Vegyépszer konzorciális partnerként társulhatna az autópálya-építésekre kiírt közbeszerzési pályázatokon induló cégekhez, ajánlatot azonban egyik társaságtól sem kapott - tudta meg a NAPI Gazdaság. …
Az ORTT jogellenesen mondta fel a Sláger Rádió szerződését A Fővárosi Bíróság pénteki elsőfokú ítélete szerint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogellenesen mondta fel a Sláger Rádióval kötött műsorszolgáltatási szerződést. A médiatestület …
A távközlési szakemberek még nem látják az alagút végét Egyre valószínűbb, hogy akár még két évig is húzódhat a távközlési és informatikai ipar több éve tartó válsága, amely Magyarországon is érezteti hatását. A jelek …
A PanTelé a Novacom A PanTel megtette az első lépést a távközlési piaci szereplők konszolidációja terén: megállapodott a Novacom Kft.-vel ennek felvásárlásáról, amit azonban még jóvá kell hagyniuk a …