Indul a Budapest-Köln olcsó repülőjárat A Germanwings május 22-én indítja első járatát Budapest és Köln között, amely attól kezdve naponta közlekedik majd - mondta Andreas Bierwirth, a cég vezérigazgató-helyettese a …
Buszjegy helyett plasztikkártya Legalább hatmilliárd forintot igényel annak az elektronikus díjfizetést lehetővé tevő jegyrendszernek a bevezetése, amelyet a tervek szerint a különböző közlekedési társaságok (MÁV, GySEV, Volán és …
A MÁV-nak jó üzlet a veszélyes hulladék szállítása Magyarországon évente mintegy négymillió tonna veszélyes hulladék keletkezik, aminek jó részét itthon semmisítik meg, ám bizonyos hányadát külföldre szállítják, s ez jó üzletnek számít.
Többnyire terv szerint folynak a sztrádaépítkezések A tavasszal kezdett sztrádaépítések a tervek szerint folynak, egyedül az M30-as befejezésénél várható csúszás egy területszerzési vita miatt.