BUX 129882.84 -0,57 %
OTP 39910 0,03 %
header

Diószegi József

10.
20.
00:00

Kétszázmillió jut a hírműsorokra

A Médiatanács döntése értelmében a helyi és körzeti televíziók és rádiók kétszáztizenötmillió forint pályázati pénzhez jutottak. A médiaszolgáltatók a támogatást hír- és magazinműsorok gyártására fordíthatják. A Médiatanács még idén februárban bocsátott ki pályázati felhívást helyi és körzeti rádiók és televíziók hírműsoraira, sporthíreire, valamint rádiós közérdekű, televíziós közéleti, továbbá kulturális magazinműsorokra. Az év elején meghirdetett eljárásban három fordulóban lehet pályázatot beadni, a Médiatanács ezúttal a második forduló eredményeiről döntött. A Médiatanács ebben a fordulóban hatvankét médiaszolgáltató műsorainak készítését támogatta összesen mintegy 215 millió forinttal. Az eljárás második fordulójában az összegből 29 televízió és 33 rádió részesült. Idén a csaknem 690 milliós támogatási keretösszeggel 55 százalékkal több pénz jut a tavalyihoz képest a helyi és körzeti médiaszolgáltatók műsorkészítési költségeire.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
20.
00:00

Nem adja fel a Vegyépszer

Illúzió lenne azt gondolni, hogy a Vegyépszer Hungária Zrt. \"cs. a.\" (korábban: Nemzetközi Vegyépszer Zrt.) belátható időn belül az építőipar zászlóshajója lehet − mondta lapunknak Seprényi Sándor vezérigazgató. A Fővárosi Bíróság a hitelezők kérelmének megfelelően − figyelemmel a csődtárgyalás döntésére − egy évvel meghosszabbította a cég fizetési haladékát, ami így 2012. május 14-én jár le. A cég a tevékenységének folytatására vonatkozó kérdésünket idő előttinek találta Seprényi, hiszen azok az objektív körülmények, amelyek a cég csődjéhez vezettek, többségükben továbbra is fennállnak.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
20.
00:00

Új tulajdonoshoz került a Révai Nyomda

A spanyol GED Capital magán-tőkebefektetési társaság megvásárolta a Révai Nyomda Kft. százszázalékos tulajdonjogát a brit Polestar-csoporttól − jelentette be a vevő. Ez a GED második nyomdaipari akvizíciója a térségben, miután 2010-ben az Infopress Group Romania tulajdonosa lett. A cégvásárlással a romániai társaság hozzájárul a magyar nyomda modernizációjához − jegyzi meg közleményében a GED.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
20.
00:00

Európában példátlan a magyar gépjárműilleték-fizetési gyakorlat

A nagyhaszonjárművek tulajdonszerzési illetékének eltörlését sürgeti a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) − mondta lapunknak Erdélyi Péter, az MGE elnöke − egyebek között arra hivatkozva, hogy ilyen illeték más termelőeszköz esetében sincs. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) teljes mértékben egyetért az MGE álláspontjával, hisz az egyesületi tagok járművei nem vagyontárgyak, hanem termelőeszközök − mondta a Napinak Karmos Gábor, az MKFE főtitkára.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
20.
00:00

Novembertől Reggeli nélkül marad az RTL Klub

Az RTL Klub új műsorpolitikát kíván bevezetni, aminek áldozatául esik több műsor, de amellyel az eddigi eredmények hosszú távon is fenntarthatóak - közölte a csatorna. Az RTL Klub fennállása óta rendkívüli mértékben megváltozott a televíziós piac, amelyen immár csaknem száz magyar nyelvű csatorna közül választhatnak a nézők. A túlzsúfolt piacon és a Magyarországon 2008 óta tartó pénzügyi válság miatt a csatorna reklámbevételei folyamatosan csökkentek. Ahhoz, hogy a csatorna a jövőben is sikeresen, hatékonyan és gazdaságosan működhessen, az RTL Klub a megváltozott helyzethez kívánja igazítani műsorpolitikáját, reklámbevételeinek jelentős részét ugyanis a főműsoridőben és a főműsoridőt megelőző órákban szerzi. A televíziós reklámpiac pedig elsősorban szeptember végétől december elejéig, illetve márciustól májusig kívánja meg a költségesebb és nagyszabású főműsoridős tartalmak készítését és sugárzását, ezért az adó a műsorkínálatával az eddigiekhez képest is még inkább ezekre az időszakokra kíván koncentrálni, hogy a magyar piacon a jelenleg lehetséges maximális, de az eddigieknél szerényebb reklámbevételeket elérhesse. Ezért a csatorna úgy határozott, hogy az ország legnézettebb reggeli műsora, a Reggeli jelenlegi formájában nem lesz látható novembertől a képernyőn, ugyanakkor fél órában a műsor már jól ismert blokkja, a Csak Csajok megújult formában várja a nézőket. A döntés oka, hogy a reggeli órákban a kereskedelmi szempontból fontos tévézők száma olyan alacsony Magyarországon, hogy gazdaságosan nem lehetséges ilyen méretű és színvonalú műsorokat készíteni. Kolosi Péter, az RTL Klub programigaz­gatója lapunknak elmondta, hogy egy ilyen saját gyártású napi élő műsor készítésének költsége nem teremthető elő ebben az idősávban a reklámpiacról. A Reggeli idejében műsoron marad a Reflektor és a Fókusz is, s mellettük sorazatok futnak majd a képernyőn - tette hozzá Kolosi. Ezzel egy időben, vagyis szintén novembertől a déli Híradó, illetve a Fél Kettő című műsor kikerül az adásból.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
20.
00:00

Tíz százalékkal nőhet a TV2 reklámbevétele

A TV2 jövőre egy sales house alatt fogja értékesíteni a TV2 és két testvércsatornájának, a FEM3-nak és a PRO4-nek a reklámidejét − jelentette be Steve Varcoe, a csatorna értékesítési igazgatója a televízió ügyféltájékoztatóján. Szintén a 2012-es évet érintő változás, hogy a TV2 január elsejétől áttér az úgynevezett SAP (station average price) árképzési rendszerre. (Ezt az RTL Klubnál évekkel ezelőtt szintén Steve Varcoe vezette be). Az SAP rendszer lényege, hogy az ügyfelek számára jól átlátható és megbízható árképzést tesz lehetővé, szemben az eddig használt DSI rendszerrel. Az SAP bevezetésével a TV2 szeretné egyensúlyba hozni a keresleti-kínálati piacot, és erre alapozni árait.

Szerző(k):
Diószegi József