BUX 129975.15 -0,5 %
OTP 39880 -0,05 %
header

Diószegi József

10.
20.
00:00

Kétszázmillió jut a hírműsorokra

A Médiatanács döntése értelmében a helyi és körzeti televíziók és rádiók kétszáztizenötmillió forint pályázati pénzhez jutottak. A médiaszolgáltatók a támogatást hír- és magazinműsorok gyártására fordíthatják. A Médiatanács még idén februárban bocsátott ki pályázati felhívást helyi és körzeti rádiók és televíziók hírműsoraira, sporthíreire, valamint rádiós közérdekű, televíziós közéleti, továbbá kulturális magazinműsorokra. Az év elején meghirdetett eljárásban három fordulóban lehet pályázatot beadni, a Médiatanács ezúttal a második forduló eredményeiről döntött. A Médiatanács ebben a fordulóban hatvankét médiaszolgáltató műsorainak készítését támogatta összesen mintegy 215 millió forinttal. Az eljárás második fordulójában az összegből 29 televízió és 33 rádió részesült. Idén a csaknem 690 milliós támogatási keretösszeggel 55 százalékkal több pénz jut a tavalyihoz képest a helyi és körzeti médiaszolgáltatók műsorkészítési költségeire.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
19.
00:00

Belefulladnak a gázolaj drágulásába a fuvarozók

A fuvarozók a verseny következtében képtelenek beépíteni tarifáikba az emelkedő üzemanyagárat, így a költségoptimalizáció miatt szinte a legapróbb autóalkatrész szükségességéről is meg kell győződniük − mondta lapunknak Diószegi István, a kecskeméti székhelyű Diószegi Trans Kft. tulajdonos ügyvezetője. Négy-öt évvel ezelőtt a gázolaj ára körülbelül száz forinttal volt alacsonyabb, s Diószegi szerint ebben az időszakban nem emelkedtek olyan mértékben a fuvardíjak, mint az üzemanyag ára. Leginkább azoknak a vállalkozásoknak okoz gondot a gázolaj árának emelkedése, amelyek a termeléshez kapcsolódóan nagy tömegű áru mozgatásához rendszeresen nagy szállító járműveket kénytelenek igénybe venni, s vannak olyan területek, ahol egy-egy fuvarfeladatnál az idő számít, itt nem nézik a pénzt − fogalmazott az ügyvezető, aki azt is elmondta, hogy olyan termelő vállalkozásról egyébként nem lehet hallani, amely az emelkedő fuvardíjak miatt szüntette volna be tevékenységét. A kereskedők úgy próbálják kivédeni az emelkedő fuvardíjakat, hogy közelebbi területekről szerzik be az árukat.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
18.
00:00

Már teljes kapacitáson a Hankook

Mára elérte a teljes gyártókapacitását a Hankook rácalmási gyárának második üzemegysége, amely a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyáraként működik − mondta Lee Sang Il, a magyarországi gyár ügyvezető igazgatója. Az európai piacokon a Hankook-abroncsok iránt tapasztalható egyre növekvő kereslethez igazodva a vállalat 230 millió euró értékű beruházás keretében megépítette második üzemegységét Rácalmáson, 550 millió euróra emelve a magyarországi beruházás teljes összegét. Az új, 58 ezer négyzetméteres egységnek köszönhetően megduplázták a gyár termelési kapacitását, amellyel lehetővé vált további 17 ezer abroncs gyártása napi szinten. A gyár teljes kapacitása így eléri a napi 34 ezer darabot. Az üzemben napjainkban már kétezer főt foglalkoztatnak.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
18.
00:00

Volánok nélküli közlekedési holding lesz?

Januártól a Volánok nélkül alakulhat meg a Nemzeti Közlekedési Holding − értesült a Napi Gazdaság. A döntés annyira nem meglepő, a Volánok részvételével megalakítandó holding kapcsán korábban többen megkérdőjelezték a lépés szükségességét, előnyeit. Az eredeti tervek arról szóltak, hogy a MÁV Zrt., illetve 24 Volán-társaság integrálásával hoznak létre közlekedési holdingot, s annak ötlete is felmerült, hogy abba kapcsolódjon be a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. (Ezt  még az előtt elvetették, hogy napirendre került volna.) Akkor még a tervezett szereplők között maradtak a Volánok, amelyek lényegében annyiban hasonlítanak egymásra, hogy autóbuszokkal távolsági utasszállítást végeznek, de járműparkjuk, szerkezetük különböző, és földrajzilag is elkülönülnek egymástól. Épp ezért kérdőjelezték meg sokan a részvételüket.

Szerző(k):
Diószegi József