Idén több nézőt várnak a ringen
Idén több nézőt várnak a ringen
Nem lesz automatikus a felfüggesztés januártól
A Kohéziós alapról szóló 2006-os rendelet alapján csak és kizárólag az alap kötelezettségvállalásait − tehát nem a kifizetéseket − lehet teljesen vagy részlegesen felfüggeszteni abban az esetben, ha egy kohéziós támogatásokra jogosult tagállam nem tette meg a szükséges kiigazító intézkedéseket a túlzott hiány megszüntetésére − hívta fel a figyelmet a külügyi tárca. Ha az Európai Tanács (ET) − az Európai Bizottság (EB) javaslatára − ilyen határozatot hoz, akkor az a következő év január 1-jén léphet hatályba. A 2004-es csatlakozás óta folyamatosan túlzottdeficit-eljárás alatt lévő Magyarországot az EB javaslatára az uniós kohéziós támogatások felfüggesztésével is büntethetik (Napi Gazdaság, 2012. január 12.). Ugyanakkor hasonló felfüggesztést még soha egyetlen kohéziós támogatásokra jogosult tagállammal szemben sem alkalmaztak. Ha ilyen értelmű bizottsági javaslat születik, akkor arról az ET-nek kell döntenie rendes eljárásban, minősített többséggel. (Magyarország korábban már kétszer eljutott a büntetés alkalmazásáról szóló döntés szakaszáig: 2005 januárjában, majd novemberében.)
Az al-Dzsazíra népszerűsíti Magyarországot
Idén nem várható meglepetés a magyarországi légi közlekedésben, új légitársaságok megjelenésére korlátozottan lehet számítani, inkább a járatszámok bővítéséről, illetve a meglévő desztinációk újraindításáról lehet szó. Várhatóan április elejétől − a korábbiaknál modernebb gépekkel − újra közlekedik az AirBaltic Riga−Budapest között, a nyári menetrendben szintén visszatér Magyarországra − a nemrég csődvédelmet kért − American Airlines is, s remélhetőleg folytatódik a Qatar Airways tavalyi sikere, aminek bizonyítéka, hogy a társaság ma már naponta és közvetlenül közlekedtet gépeket Doha és Budapest között. Palkó Lajosnak, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatójának légiközlekedési stratégiai tanácsadója lapunknak azt is elmondta: arra számítanak, hogy a járatnak köszönhetően az arab világ többi országából is megnő az érdeklődés Magyarország iránt, részben ezt is szolgálta az MT tavaly őszi road showj-ja Abu Dzabiban, Dohában, Dubajban és Kuvaitban.
Sok közlekedési fejlesztés elhúzódhat
Több száz milliárd forint értékű közlekedési infrastruktúra-fejlesztés kerülhet veszélybe, ha az Európai Bizottság felfüggeszti az uniós támogatások javát, hisz gyakorlatilag minden − szám szerint több tucat − kivitelezési vagy a pályáztatás fázisában lévő beruházás brüsszeli támogatással valósul meg. Az EU várhatóan 2013 januárjától függesztené fel a támogatást, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez pontosan mire terjedne ki, vagyis hogy a kivitelezés, előkészítés, pályáztatás fázisában lévő projektek finanszírozását is megvonnák-e, vagy \"csak\" az újak elől zárnák el a csapot. Mindkét esetben jelentős gondot okozna a folytatás, így például hatással lehet az M3-as Nyíregyháza−Vásárosnamény közötti szakaszának építésére vagy az M0 szintén folyamatban lévő bővítésére, de több elkerülő út − többek között a Balatonedréd−Lulla, Bugyi, Perkáta − megépítését is hátráltathatja a döntés. Szintén megkérdőjeleződhet több alsóbb rendű főút rekonstrukciója vagy csomópont építése. A közúti fejlesztések mellett számos vasúti beruházást is érinthet a döntés, egyebek között a Budapest−Székesfehérvár vagy a Budapest−Esztergom közötti vasútvonal rekonstrukcióját.
Ismét többen választják az InterCity-járatokat
Négy év után megfordult az utóbbi évek kedvezőtlen folyamata: 2011-ben ismét meghaladta a hétmilliót a feláras vonatokon (InterCity, railjet, EuroCity, EuroNight) utazók száma. Az emelkedés 2010-hez képest közel 500 ezerrel több utazást és 7 százaléknál nagyobb növekedést jelent. A minőségi távolsági forgalomban a legjelentősebb utasszám-növekedés a Budapest−Győr−Hegyeshalom, a Budapest−Debrecen−Nyíregyháza és a Budapest−Miskolc−Nyíregyháza vonalon volt tapasztalható. Ennek okai összetettek: a szolgáltatási színvonal emelése mellett jelentős mértékben hozzájárult a feláras vonatok növekvő népszerűségéhez, hogy a távolabbi munkahelyekre történő ingázás és az üzemanyagár-növekedés nyomán egyre többen választják a vasutat az utazásaikhoz. Kővári Zsolt, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, a személyszállító vasúttársaság kiemelt törekvése a távolsági forgalomban közlekedő járműpark színvonalának folyamatos emelése, megújítása, az erre alkalmas járművek számának növelése, illetve a már bevezetett IC-szolgáltatások − utazási igényeknek megfelelő − bővítése. A vasúttársaság a közeljövőben egyebek között előkészíti a wifi-szolgáltatás kibővítését.
Egy hónapot nyerne a BKV
A fővárosnak nincsenek a BKV Zrt. finanszírozási problémáit megoldó tartalékai − jelentette be szerdán Tarlós István főpolgármester. Úgy látja, a kormány a fővárostól várja a közlekedési cég pénzügyi problémájának megoldását. Tarlós szerint amennyiben lesz megegyezés a kabinettel, Budapest képes lesz némi forrást teremteni, s ekkor egy-másfél hónapot nyer a BKV. A főpolgármester a miniszterelnökkel szeretne megállapodni a BKV finanszírozásáról. Tarlós most nem részletezte, mit várna el az államtól, de korábban már elmondta, hogy a parlament oldja fel annak a 32 milliárd forintos tartalék zárolását. Emellett a főváros számítana 21 milliárd forint állami támogatásra is. Az önkormányzat − különböző intézkedésekkel − mintegy húszmilliárd forint forrást mozgósítana. A BKV működése 2012-ben 139 milliárd forintba kerül, jelenleg ebből 50 milliárd forint jegyárbevételre és 16 milliárd forint árkiegészítésre van fedezet. A működési költségek majd fele fedezetlen, tehát ha ebben nem történik változás, a BKV előbb-utóbb fizetésképtelenné válhat. A fizetésképtelenség leghamarabbi elvi időpontja 2012. január 27, amikor a BKV 9 milliárd forintos MKB-hitele lejár. Ha ezt kifizeti a haladék február végéig tart.
Hatvanmilliárd forint jut kerékpárút-fejlesztésre
A kormány az Új Széchenyi terv keretében az elmúlt hónapokban több mint 25 milliárd forint támogatást nyújtott kerékpáros fejlesztésekre, és a jövőben közel 36 milliárd forintot fordít kerékpárutak építésére, a meglévők felújítására − mondta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációiért felelős államtitkára Győrben. A kerékpáros infrastruktúrát érintő fejlesztések között nemzeti programként elsőbbséget élvez a balatoni bringakörút minőségi fejlesztése és a Budapest−Balaton kerékpárút kiépítése, valamint kiemelt állami fejlesztésben fog megvalósulni a \"Folyók útja\" Duna menti kerékpárút előkészítése és kiépítése is. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a Hegyközben jelenleg három olyan kerékpárút épül, amely Magyarországot Szlovákiával köti össze.
Egyre többen utaznak InterCityn
Tavaly több mint hétmillióan választották InterCity, railjet, EuroCity járatokat, és a MÁV javítani akarja a távolsági forgalomban közlekedő járműpark színvonalát.
Több mint 60 milliárd kerékpárútra
Belátható időn belül összességében több mint hatvan milliárd forintot költenek a kerékpáros infrastruktúra kialakítására, elsőbbséget élvez a balatoni körút.
Egy hónapot nyerne a BKV
A főváros egyedül nem képes megoldani a BKV problémáját, de ha megszületik az elvi megállapodás a kormánnyal, akkor előteremti a januári adósság fedezetét, és akkor egy hónapot nyer a cég.