BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
header

Diószegi József

01.
30.
00:00

Továbbra sem döntött a közgyűlés a Malév tőkerendezéséről

A Malév pénteki közgyűlésén sem döntöttek a társaság tőkerendezéséről, és a flotta bérleti szerződésének meghosszabbításáról sem született határozat. Berényi János, a Malév Zrt. elnöke az MTI-t arról tájékozatta, hogy a Boeing repülőgépeket lízingbe adó céggel jelenleg is folyik a tárgyalás, és a Malév igazgatósága várhatóan mai ülésén foglalkozik a témával. Eredetileg január 6-ára hívták össze azt a közgyűlést, amelynek napirendjén szerepelt az ILFC lízingcéggel kötött szerződések módosítása és a tőkeemelés, akkor azonban felfüggesztették. A pénteki esemény sem nevezhető érdeminek, annak idejét ugyanis gyakorlatilag szünettel töltötték ki. Ennek oka az lehet, hogy nem találtak megoldást sem a tőkerendezésre, sem a lizingre, közben a Figyelő arról számolt, be, hogy immár nem is biztos, hogy a spanyol Iberia diszkont-leányvállalata, a Vueling szállhat be a Malévba. (Ez már korábban is felmerült, információink szerint akkor azért nem történt előrelépés, mert a spanyolok valójában fapados cégként akarták működtetni a magyar \"hagyományos\" légitársaságot − szerk.)

Szerző(k):
Diószegi József
01.
30.
00:00

Alig csökkent a sztrádahasználat tavaly Magyarországon

Az autósok tavaly egy százalékkal kevesebb úthasználati jogosultságot vásároltak, mint 2010-ben − derül ki az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. összesítéséből. A járművezetők összesen mintegy 232 521 darab éves e-matricát vásároltak a társaság ügyfélszolgálatain és viszonteladói hálózatának pontjain, ami kétszázalékos csökkenés a 2010-es esztendőhöz képest. A 2011-ben vásárolt éves jogosultságú autópálya-matricák 2012. január 31-éig, azaz kedd éjfélig érvényesek − hívta fel a figyelmet az ÁAK. Az éves e-matrica mellett az év elején megszüntetett négynapos változat értékesítési mutatója is négyszázalékos csökkenést mutat az előző évhez viszonyítva, a hetiből ugyanakkor 11 százalékkal, a haviból pedig 7 százalékkal fogyott több.

Szerző(k):
Diószegi József
01.
30.
00:00

Brüsszelre vár a távközlési szektor

Az utóbbi hónapokban nem történt előrelépés az Európai Bizottság (EB) által 2011 márciusában indított, a  telekommunikációs szektorra 2010. októberben bevezetett különadóra vonatkozó  kötelezettségszegési eljárásban az indoklással ellátott véleménynél, a vita  \"tétje\" csaknem kétszáz milliárd forint. A Külügyminisztériumtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy jelenleg az EB mérlegelésén múlik, hogy az ügyet lezárja vagy az Európai Bírósághoz fordul. A bizottságon múlik, hogy mennyi ideig tanulmányozza a kérdést − tette hozzá a  külügyi tárca.

Szerző(k):
Diószegi József
01.
30.
00:00

Díjazták az év befektetőit

A tavalyi teljesítmények alapján idén is kiosztották az Év befektetője díjat. Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke lapunknak elmondta, hogy objektív szempontok alapján választották ki a díjazottakat, akik jellemzően a nagyvállalatok közül kerültek ki. Az  elnök asszony jelezte, hogy az év második felében a HITA díjazza a kiemelkedő export- és beszállító vállalatokat, itt várhatóan a kisebb cégek is megjelenhetnek. Az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása díjat a Mylan generikus gyógyszergyártó cége vehette át közel 60 millió eurós, 320 főnek munkahelyet biztosító komáromi beruházásával. A legnagyobb volumenű bővítés elismerését az az Audi Hungaria Motor Kft. kapta, az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata pedig a Jabil lett, amely 670 fővel gyarapította dolgozói számát Tiszaújvárosban. Tavaly a legnagyobb új regionális szolgáltató központot létrehozó vállalat az Agco Hungary Kft. lett, a k+f együttműködésért díjat a Robert Bosch Kereskedelmi Kft. vehette át, a legjobb ipari park címet pedig a Polgár Ipari Park nyerte el.

Szerző(k):
Diószegi József
01.
27.
00:00

A Magyar Telekom egyre több településen adna energiát

A Magyar Telekom (MT) Nyrt. tervei szerint idén tovább bővíti energiaszolgáltatási területeit − tudtuk meg a társaság kommunikációs igazgatóságától. A cég ugyanis a hagyományos telekommunikáción túli üzleti területeken is igyekszik kiaknázni a növekedési lehetőségeket − ilyenek az energia- és a pénzügyi szolgáltatások, a média, továbbá az egészségügyben alkalmazható infokommunikációs megoldások. A társaság 2010 májusában indított kedvezményes kiskereskedelmi áram- és földgázszolgáltatásukra ma már tízezrekben mérik az előfizetői számot − energiaszolgáltatást választó ügyfeleik száma 2011 őszén meghaladta a harmincezret. Maximálisan nyolcszázalékos díjkedvezmény érhető el. Az MT szerint fontos szempont az is, hogy az energiapiaci ajánlatuknak jelentős ügyfélmegtartó hatása van. Emellett a szolgáltatás megfelelő alapot nyújtat a későbbi energiaprojektekre − mint például az okos mérők (smart metering) alkalmazására − való felkészüléshez is.

Szerző(k):
Diószegi József