Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Az Auchan jelenleg a kilencedik legnagyobb forgalmú kiskereskedelmi lánc Magyarországon, a 47 százalékos tulajdonrészt szerző Indotek Group alapító-tulajdonosa, Jellinek Dániel azonban reálisnak tartja, hogy öt-hat éven belül top 3-as szereplő legyen. Ez azt jelenti, hogy jelen állás szerint a Tescót szorítanák le a dobogóról, megérkezve közvetlenül a Lidl és a SPAR mögé.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsTovábbra is lóg a levegőben a Nitrogénművekre kiszabott több mint 11 milliárd forintos GVH-bírság, miközben a Bige László nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó cégcsoport most az ennél is nagyobb, 12-14 milliárd forintra becsült szén-dioxid kvóta adót kerülné meg egy új beruházással. Az az állítás viszont nem helytálló, miszerint ez az adónem a műtrágya-nagyhatalomra lenne szabva, miután mintegy negyven nagyvállalat érintett, köztük cement, olajfinomító, acélgyártó, üveggyártó, vegyipari, fémipari ágazatok képviselői.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsCsehből arab többségi tulajdonba kerülhet a Yettel Magyarország, miután a távközlési cég anyavállalata, PPF Telecom 2,15 milliárd eurós üzlet keretében 50 százalék plusz egy részvényt jelentő többségi pakettet ad át az arab e&-nek. A jövő tavaszra záruló tranzakció részesei jobb termékeket és kedvezőbb ajánlatokat ígérnek.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsMiután a vármegyei főügyészség hivatalosan tájékoztatta az Audi Hungariát a két munkavállalóját érintő sikkasztási ügy részleteiről, megvált az érintett alkalmazottaktól. A győri társaságnál az Economx érdeklődésére kiemelték: az ilyen cselekedetek összeegyeztethetetlenek a vállalat és a közösség értékeivel.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsAz Audi Hungária Független Szakszervezetnél tartott bizalmi értekezleten az elnökségének tagjai tisztújító választással lemondtak a tisztségükről. Az érdekképviseletnél a sikkasztási botrány ellenére a pénzügyi helyzet stabil: a tájékoztatásuk szerint több mint 900 millió forintjuk van befektetésben, megtakarításban és folyószámlán.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsÜnnepi kiadásokra 118 ezer forinttal terveznek idén a magyarok, akik pedig ajándékoznak, 47 ezres keretben gondolkodnak. A többség az aktuális havi jövedelméből fedezi a költségeket, de van, aki év végi pulykapénzre is számít a munkáltatójától. A Cofidis kutatásából kiderült, hogy a karácsonyfa nem lesz kisebb, a nagy ünnepi sütés-főzéshez pedig az anyagi nehézségek idején is ragaszkodunk.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsÖnjelölt jegyüzérek lepték el a virtuális tereket a magyar labdarúgó-válogatott növekvő népszerűségébe kapaszkodva: a magyar-szerb után a Montenegró elleni Eb-selejtező előtt is többszörös áron lehet jegyhez jutni a másodpiacon. Szokatlan jelenségnek vagyunk tanúi, hiszen néhány éve még a nemzeti csapat meccsein is bőven voltak üres széksorok.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsAlaposan érezteti hatását a magas infláció közvetett hatásaként megtorpanó reálbér: az év végi e-kereskedelmi forgalom ha értékben akár két számjeggyel is meglódul, a volumen növekedése alighanem elmarad a bázisidőszakétól. Madar Norbert, a GKID társalapítója és vezető tanácsadója arra is felhívta a figyelmet, hogy a belföldi piacon egyre inkább megegyező pályán mozog a rendelésszám és az árbevétel növekedésének üteme.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsAz ország versenyképességének egyik záloga, hogy az egyes hazai szereplők hogyan tudnak bekapcsolódni a nemzetközi értékláncokba. A kormány ennek érdekében fogadta el Magyarország 2030-ig szóló Klaszterfejlesztési Stratégiáját.
Szerző(k): Gyöngyösi Balázs