Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Megkezdődött a kormányalakítási végjáték a spanyol konzervatív párt számára. Kétnapos parlamenti vitát követően szerdán, majd pénteken derül ki, hogy meglesz-e a támogatottság az abszolút vagy az egyszerű többséghez. Jelen állás szerint még az utóbbi megszerzésére sincs túl sok esélyük.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennDonald Trump elnöksége idején az Egyesült Államok leghosszabb kormányzati leállása valósult meg, több mint egy hónapig húzódott, 11 milliárd dolláros kárt okozva az ország gazdaságának. Most pedig akár Joe Biden vezetése alatt is bekövetkezhet egy hasonló esemény, amely szombatig még elkerülhető. Sok múlik most azon, miként dönt Kevin McCarthy, az Egyesült Államok Képviselőházának republikánus házelnöke.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA parlamenti választások októberben lennének esedékesek Ukrajnában, az alkotmány viszont ezeknek a megrendezését nem teszi lehetővé. A 2024 márciusi elnökválasztásokhoz ellenben elegendő lenne egy törvénymódosítás is. Elemzők és az ukrán ellenzék szerint ez őrültség lenne, Volodimir Zelenszkij államfő azonban ettől függetlenül is eljátszott a gondolattal.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennUkrajnának komoly nehézségeket okozhat az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint, ha nem enged Lengyelországnak a gabonakérdésben. Ha végképp magára haragítja a szomszédos ország vezetőit Kijev, akár a háborúnak is vége szakadhat. Varsó ugyanis logisztikai ügyekben is nagy segítségére van a háború sújtotta országnak – egyelőre.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennBár még talán maga Ursula von der Leyen sem tudja, elindul-e egy újabb elnöki ciklusért az Európai Bizottság élén, egy újabb jelölt neve is felmerült. Thierry Breton, az EB belső piacáért felelős biztosa lehet az, akit akár Emmanuel Macron francia elnök is támogathat a pozíció megszerzésében.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Giorgia Meloni vezette olasz kormány prioritásként kezeli a születésszám javítását, több lépést is terveznek annak reményében, hogy növeljék a gyermekvállalási kedvet Olaszországban. Kétség sem fér azonban hozzá: ahhoz, hogy előre tudjanak lépni a kérdésben, dolgozniuk kell azon is, hogy a fiatalok kedvezőbb lehetőségekkel és munkakörülményekkel találkozzanak az országban.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMa már az IT területén is egyre kevésbé fér bele, hogy valaki diploma nélkül boldoguljon, különösen a fejlesztők körében – tapasztalja az Economxnak nyilatkozó fejvadász. A cégek egyre nagyobb munkavállalói kínálatból válogathatnak ezen a területen is, egyre kevésbé köti meg a kezüket a munkaerőhiány.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennRishi Sunak brit miniszterelnök bizakodik abban, hogy a jövőre esedékes választási kampány során maguk mellé tudják állítani a szavazókat. Maguk a választópolgárok és számos konzervatív párttársa azonban hurráoptimizmusnak látja a kormányfő reményeit. Egy volt miniszter szerint Sunak korábbi energiái kellenének a fordításhoz, a miniszterelnök azonban inkább „félénk és csüggedt” benyomást kelt összességében.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennIdeális esetben az Európai Unió év végére készülhet el a mesterséges intelligencia használatát szabályozó uniós jogi keretek végső szövegével. Az ECNMX AI Summit 2023 című rendezvényén zajlott kerekasztal-beszélgetésen azonban felmerült, hogy a törekvés már eleve kudarcra ítéltetett: nem látszik még igazán, melyek is lesznek a mesterséges intelligencia igazi veszélyei, mire pedig világosabban láthatnánk, addigra lehetetlen lesz olyan szabályozást életbe léptetni, amely visszavághatná a már kialakult rendszer vadhajtásait.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn