A társaság nem régiben, kezdődött átszervezése, amely a Synergont ma már több vállalatot is átölelő holdinggá tette, egy pozitív folyamat kezdete. A Synergon, akvizícióval és kiszervezéssel létrejött cégek tulajdonosává vált. Az anyacég, a Synergon Informatika Nyrt, szakmai befektető társasággá alakul, amely a jövőben is tervez felvásárlásokat az infokommunikációs piacon, és az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat nem sokára meg is kezdi a társaság. A csoport működése az országhatáron kívülre is kiterjed, jelenleg Csehországra, Szlovákiára és Bulgáriára.
Az átszervezés, az átláthatóbb működés és a költségek racionalizálása 2011 év végére már pozitív fordulatot hozott és előfutára volt a 2012-es év, jelentős eredmény javulásának. Az első három negyedévben a költség megtakarítás már elérte a 789 millió forintot.
2012-es év harmadik negyedévében a társaság már 332 millió forint pozitív pénz egyenleggel zárta a negyedévet. A pénzügyi műveletek nettó nyeresége az első kilenc hónapban 324 millió forint volt. A saját részvény határidős ügylet nyeresége, 47 millió forint, a deviza árfolyamnyereség 206 millió forint, a kamat ráfordítás 39 millió forint volt. Az Infinity a.s. cseh leányvállalat által fizetett osztalék 110 millió forintot tett ki.

A menedzsment szerint az eredményjavulás folytatódni fog. 2012 negyedik negyedévben az Infinity a.s. leányvállalatot a Synergon Informatikai Nyrt. 100 százalékban értékesítette, amelynek ellenértéke már novemberben befolyt az anyavállalathoz. Ez már a negyedik negyedéves eredményt fogja erősíteni. A negyedik negyedévre jelentős árbevétel és eredményjavulás, még a korábbról mostanra tolódó licence értékesítésekből és a központi közbeszerzési keretek későbbi nyitásából adódó szállítási szerződések év végi realizálódásából várható.
Megnyert tenderek, és közbeszerzési pályázatok állnak a cég mögött. MOL, TIGÁZ, MÁV, MTVA, BKV-futár projekt, BKV 10 éves szupport szolgáltatás.
Legújabb hír: 2012.december - 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Synergon leányvállalata a Gazdasági fejlesztési program pályázatán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené

Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés
Scholz visszaszólt: „Németország soha nem fog támogatni semmilyen békediktátumot”

Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek

Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon

Már a románok is előzik a magyarokat?

A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta

Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz

Kinek osztanak lapot? Cáfolták Von der Leyent: Európa a kispadról nézheti a béketárgyalásokat
