A magyar gazdaság növekedési pályájának fenntartása szempontjából rendkívül fontos a magyar-izraeli gazdasági együttműködés sikere - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának.
Szerző(k): Domokos LászlóA tűz után az emberiség második legrégebbi találmánya a kerék, amely ugyan apróbb változásokon átment, de lényegében változatlanul használjuk több ezer éve. Elég logikus is: venni kell egy kerek felületet, amit rögzíteni kell egy tengelyhez, annyi kritériummal, hogy elbírja azt, amit szállítanak "rajta".
Szerző(k):A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál folytattak tárgyalásokat múlt héten, amikor a Varga Mihály pénzügyminisztert kísérő üzleti delegációval az Egyesült Államokba utaztak.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Bosch 37 milliárd forintból 90 ezer négyzetméterrel bővíti fejlesztési központját Budapesten, az építkezés 2021-ben ér véget - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterÉvtizedek óta sikertörténetként beszélnek az izraeli startup ökoszisztémáról, most mégis nagy változások zajlanak az országban. A miértekről Danny Birannal, az Izraeli Innovációs Hivatal alelnökével beszélgettünk.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Daimler a külföldi autógyárak között elsőként kapott engedélyt Kínában önvezető autók tesztelésére Peking utcáin.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz elektromobilitás új eszközeinek tesztközpontját hozzák létre Svédországban, amivel nagy lendületet adhatnak a környezetet kímélő elektromos járművek fejlesztésének. A programot közpénzből és vállalati hozzájárulásokból finanszírozzák.
Szerző(k): Komócsin SándorCsak tökéletes önvezető autókat szabad az utakra engedni, de ezekre még sokat kell várni a BMW igazgatósági tagja szerint. Elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek országok, ahol korlátozzák vagy betiltják az önvezető autókat.
Szerző(k): Csernátony CsabaRossz lóra tettek a világ legnagyobb autóipari vállalatai egy elemző cég szerint: az elektromos autók kifejlesztése, termelése egyelőre drága, miközben a terméket kevesen engedhetik meg maguknak és nem épült ki a szükséges infrastruktúra az autóknak.
Szerző(k): Szabó Dániel