Keresés

Partnerség a gyógyszeriparért és az egészségért

Négy éve élek Magyarországon, négy éve vagyok vezérigazgatója a sanofi-aventis/Chinoin gyógyszergyárnak, s mind a mai napig lelkesedéssel látok neki a munkának, mert naponta 2500 tehetséges, szorgalmas és büszke munkatárs vesz körül. Az innovatív gyógyszerek felfedezése, fejlesztése és előállítása nagy szakmai hozzáértést, határozottságot és eltökéltséget kíván meg, talán ezért is büszkék a sanofi-aventis alkalmazottai, mert bár feladataik bonyolultak és motivációt igényelnek, ők mégis sikeresek. Amennyire bonyolult a gyógyszerek kutatása, fejlesztése, előállítása és forgalmazása, annyira nyilvánvaló az ipar értéke az ország és a társadalom számára. Ha a gyógyszeripar nyugodt körülmények között, hosszú távú programok mentén, kiszámítható jogi környezetben és elviselhető adóterhek mellett tud létezni, akkor stabil munkahelyet biztosít sok ezer embernek, az árbevételének - minden más iparágat megelőzve - több mint 25 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, társadalmi szerepvállalása terén számtalan programot, kezdeményezést karol fel, jelentős adóbevétellel és foglalkoztatási aránnyal járul hozzá a központi költségvetéshez. Ha azonban a jogszabályok gyakori változtatása bizonytalanságot teremt, ha kimagaslóan magas különadók sújtják az iparágat, és egy adott gyógyszergyár nem tudja hosszú évekre megtervezni jövőjét, beruházásait, fejlesztéseit, akkor a mindennapok kerülnek veszélybe, és egy ilyen gazdasági környezetnek akár belátható időn belül a kutatás-fejlesztés lehet az áldozata. Magyarországnak más európai államokkal összehasonlítva van egy komoly helyzeti előnye. Ez pedig nem más, mint az a gyógyszer-kutatási tradíció, amely komoly kihívásokkal kénytelen szembenézni a gyorsan változó, egyre versenyképesebb globális piacon. Az intellektuális beruházások könnyedén települhetnek át "barátságosabb" piacokra mind Európában, mind Európán kívül. Magyarországon ma az innovatív k+f ezen stratégiai eszközei egy legkevésbé sem megjósolható és európai normák szerint erősen túlzó pénzügyi és gazdasági környezetben vannak fenyegetettségnek kitéve. A jelenlegi adóterhek, a nem kiszámítható gazdasági, jogi, adópolitikai környezet komoly versenyhátrányt jelent az egész gyógyszeriparnak. Engedjenek meg egy példát! A sanofi-aventis/Chinoin 2007-ben hazai árbevételének 28 százalékát költötte kutatás-fejlesztésre Magyarországon, ennek segítségével új termékeket és technológiákat fejlesztett ki, növelte beruházásainak számát és munkahelyet biztosított a magasan képzett munkaerő számára. Ezzel párhuzamosan hozzájárulásunk az egészségmegőrzéshez és az innovációhoz, exportjaink és nemzeti fejlesztéseink kiemelkedő rövid távú bevételt és hosszú távú értékeket hoznak az országnak, egyértelműen növelve annak értékét. Sajnálatosan ma már Magyarország a sanofi-aventis-csoporton belül nincs a legfontosabb országok között. Egyre nagyobb nehézségekbe ütközik fenntartani a magyarországi befektetéseket és kutatásokat. Szükségtelen említenem, hogy a Magyarországon és más fejlett európai piacokon fizetett adóterhek közti különbség Magyarországtól vonja el a forrásokat. Semmi sem visszafordíthatatlan, de legfőbb ideje, hogy a gyógyszeripar stratégiai elsőbbségét politikai döntésekkel is alátámasszák. Kisebb adóterhek, előreláthatóbb és sokkal etikusabb üzleti környezet szükséges ahhoz, hogy fenntarthassuk és fejleszthessük Magyarországon a hosszú távú gyógyszeripari nyereséget. Én a magam részéről tovább harcolok a magyarországi kutatás-fejlesztésért. A sanofi-aventis/Chinoin arra törekszik, hogy kölcsönösen előnyös partnerkapcsolatokat építsen ki Magyarországon. Ezek a partnerkapcsolatok csakis a gyógyszeripar szereplői és a kormányzati döntéshozók közötti építő jellegű párbeszéden alapulhatnak. Ezért is indítunk és támogatunk egészségmegőrző programokat - csak az ingyenes szűréseket és tanácsadásokat nyújtó EgészségVonat projektünk eddig negyedmilliárd forintba került. Partnerei vagyunk a kormányzatnak a büdzsé fenntarthatóságában, viszont nagyon igényeljük, hogy a gyógyszergyárakat is partnernek és ne csak préselhető adóalanynak tekintsék. Véleményünk szerint a nemrég alkotmányellenesnek nyilvánított orvoslátogatói díj újbóli bevezetése további károkat okozhat Magyarország imázsának. Szükségesnek tartjuk azoknak az iparági szereplőknek az elismerését, akik évtizedek óta bizonyítottan jelentős értéket adnak Magyarországnak, miközben magatartásuk etikus tudott maradni, és minden körülmények között becsületesek maradtak. Bízom benne, hogy a költségvetés sarokszámainak kialakítása ezen elvek figyelembevételével történik, és nemcsak az új beruházókat, hanem az évtizedek óta elkötelezett partnereket is méltányolják. Ez segít nekem abban, hogy a kiváló magyar szakértelmet és munkaerőt az innováció és értékek szolgálatába állítsuk, hogy a legjobbat adhassuk Magyarország polgárainak.

Adócsomag: mi ez a nagy titkolózás?

A csütörtöki kormányülésen nem született döntés a jövő évi adóátalakításokkal kapcsolatban, vagyis az adótanácsadók által kidolgozott, majd a Pénzügyminisztérium által nem támogatott adóreform-javaslat helyébe egyelőre nem lépett új.

Népszerűtlen és költséges lépéseket kellene tenni jövőre

A tegnapi kormányülésen nem született döntés a jövő évi adóátalakításokkal kapcsolatban, vagyis az adótanácsadók által kidolgozott, majd a Pénzügyminisztérium által nem támogatott adóreform-javaslat helyébe egyelőre nem lépett új. Persze egyelőre nem is kényszeríti semmi a kormányt arra, hogy kapkodjon, elvégre a jövő évi adóváltozásokat érintő törvénymódosító javaslatot a Pénzügyminisztérium valamikor szeptemberben ígérte benyújtani. Ez a dátum meg is felelne a szokásos törvényalkotási rendnek, a korábbi évek tapasztalatai szerint ugyanis a szeptember végi beterjesztéssel sürgős tárgyalás mellett könnyedén lezavarható egy adócsomag. Kérdés ugyanakkor, milyen mélységű lesz végül az adóátalakítás. Egyelőre egyetlen hang sem szivárgott ki a kormány esetleges elképzeléseiről, ami vagy azt jelenti, hogy az alakulóban lévő javaslat extrém titkos, vagy azt, hogy még mindig nincs miről beszélni. Az idén több fórumról is származó adóelképzelésekben nem egy a közös vonás. A legfontosabb, ami szinte minden szakértői javaslatban megjelenik, a tb-járulékok jelentős, akár tíz százalékpontos csökkentésének szükségessége. Ez azonban elég költséges elképzelés: a járulékcsökkentés ugyanis százalékpontonként nagyságrendileg 70 milliárd forinttal kurtítja meg a büdzsét, vagyis a tízpontos csökkentés 700 milliárd forintba kerülne. A tanácsadók (és rajtuk kívül más szervezetek) által megfogalmazott elképzelések jelentős része egyébként nem is egyértelműen a puszta költség miatt problémás. Egy sor olyan változtatást javasolnak ugyanis az adószakértők, ami drasztikusan megemelné az adóterhelést a minimálbér környékén keresők számára. Felesleges, bonyolult és visszaélésre csábít például az adójóváírás rendszere, ami lényegében adómentessé teszi a minimálbért. Éves szinten 240 milliárd forintot költ az állam az adójóváírásra, ám a szakértők szerint ennek java része ablakon kidobott pénz. Az adójóváírás ugyanis arra csábítja a munkáltatókat, hogy a bér jelentős részét zsebbe fizesse meg. A pénzügyi tárca szerint az elképzelés tarthatatlan, mert az adójóváírás megszüntetése irreálisan megemelné a munkavállalók terheit - ez persze igaz is, ám a szakértők úgy gondolják, ezt a terhet a tisztességes adózók már most is megfizetik. A járulékcsökkentés és az adójóváírás megszüntetése mellett a négy tanácsadó cég általános, minden járulékra érvényes plafont vezetne be 15 millió forintnál, a tb-csökkentés elemeként megszüntetné az egészségbiztosítási járulékot, viszont 1950 forintról felemelné a tételes ehót nyolcezer forintra. Utóbbit viszonylag határozottan utasította el a Pénzügyminisztérium, mondván, az az alacsony keresetűeket sújtaná a legkomolyabban. Arról nem is szólva, hogy a jövedelemadó sávhatárát is 15 millió forintra tolnák ki, lényegében egy egykulcsos rendszert hozva létre. A 15 millió forintos határ ugyanakkor azt jelenti, hogy számottevő tehercsökkenésre csak a magas keresetűek számíthatnának. Az utóbbi években viszont a kormány sosem a közép- és felsőbb osztály felé tett gesztusokat, hanem az alacsonyabb keresetűek felé - pontosabban azokra volt hajlandó adócsökkentés formájában költeni, akik papíron keveset keresnek. Szintén a magasabb keresetűek terheit csökkentené a különadók megszüntetése (a magánszemélyeket terhelő szolidaritási adó mellett a céges különadót sem hagynák meg a szakértők, egyrészt mert nagyon népszerűtlen, másrészt mert eleve átmenetinek tervezte a kormány), az osztalékadó 35 százalékos kulcsának kiiktatása és a 25 százalékos kulcs húsz százalékra csökkentése. Ezzel szemben az átalányadók megszüntetése alighanem hatalmas feszültséget gerjesztene, hiszen a kevés számú ekhós (tízezer körülire tehető a számuk) igen hangos véleménynyilvánító, a több százezres őstermelői kör pedig megkerülhetetlen tömeget jelent. Az őstermelők közül egyébként mindössze 11 ezren vannak jelen az adórendszerben, túlnyomó többségük ugyanis nem éri el az adófizetésre kötelezett bevételi határt. Szinte borítékolható, hogy ezt a konfliktushelyzetet nem vállalja a kormány az ősszel.

Adóreform kormányválság idején

Az adóreformsztori 2008 áprilisában körülbelül annyira hiteles, mint a pincér, aki rekkenő nyári hőségben kedvenc hosszúlépésünk, netán egy korsó jéghideg sör helyett valami habos, meleg löttyöt szolgál fel. Hogyan jutottunk idáig, és van-e, lehet-e, kell-e folytatás? Feledjük a 80-as évek végét, amikor is szerintem az utolsó magyar adóreform történt, vagy feledjük 2005-2006-ot, amikor is adóreform helyett tucatnyi évközi adótörvény-módosításra került sor, és talán tegyük félre az elméleti vitát, hogy tudniillik mi is az adóreform és mi a törvények kiigazítása, finomhangolása. Ha csak a közelmúlt megnyilatkozásait vizsgáljuk, három olyan, Magyarország versenyképességének javítását célzó lépés látszik körvonalazódni, amelyekben - legalábbis a vállalkozói szféra oldaláról - többé-kevésbé egyetértés mutatkozik. Ezek pedig az élőmunka terheinek, jelesül a munkajövedelmeket terhelő járulékoknak a csökkentése, a helyi iparűzési adó eltörlése, valamint az eleve átmenetinek szánt különadók megszüntetése. Nosza, csináljunk adóreformot, állt be a sorba a miniszterelnök is alig több mint egy hónapja, csakhogy azóta a reformra szánt pénzt elvitte a márciusi referendum és a kötvénypiaci folyamatok hatása. Az elmúlt hetek történései után kizárólag kiadáscsökkentésre épülő adóteher-csökkentésről már csak a legbátrabbak vizionálnak, a történetnek befellegzett, gondolhatnánk. De a helyzet ennél azért összetettebb, ilyen könnyen nem mondhatunk le az adórendszer leginkább és méltán kritizált elemeinek megváltoztatásáról. A járulékcsökkentés nagy költségvetési kockázattal jár - szoktuk volt mondani -, így aztán a kormányzat nem meri meglépni. A közelmúltban ugyanakkor igenis történt jelentős járulékcsökkentés! Hogy miért nem tudatosult ez sokunkban? Mert míg az egészségügyi járulék mind munkáltatói, mind munkaadói oldalon csökkent, addig a nyugdíjjárulék ezzel párhuzamosan nőtt. Mi is történt tulajdonképpen? A kormányzat egyik legjelentősebb sikerének tekinthető eredményét - 2007-ben az egészségbiztosítási kassza egyensúlyának megteremtése - azonban nem a járulékok csökkentésére használta fel, hanem a sikerrel megfoltozott alrendszerből átöntötte a pénzt a lyukas zsákként működő, nyugdíjbiztosítási alrendszer nevű időzített bombába. Pénz tehát lett volna egy közepes mértékű járulékcsökkentésre, ámde egy újabb államháztartási alrendszer reformja helyett a kormányzat a kényelmes utat választotta, elvette azt, amit adott. Ellentmondásosan alakul az első számú adózási közellenség, a helyi iparűzési adó sorsa is. A korábban már törvénybe iktatott, ámde később meghiúsult eltörlésére mégis reális esélyt adhatott volna a korábban már szintén törvénybe iktatott, ámde pár hete (a gyermekbetegségektől sújtott új áfatörvény módosításának leple alatt) csendben halálra ítélt értékalapú ingatlanadóztatás. Ezek a változások aligha tesznek jót Magyarország pénzügyi kormányzata szavahihetőségének. Arról nem is beszélve, hogy az ingatlanadóztatás reformja része a konvergenciaprogramnak. Az iparűzési adó eltörlésére részben fedezetet nyújthatott volna egy szélesebb körű ingatlanadóztatás bevezetése, azonban a kormányzat a kényelmes utat választotta, nem akart elvenni, hogy visszaadhasson. A különadó eltörlése adóreformnak ugyan semmiképp sem lenne nevezhető, azonban a bevezetésekor fennálló költségvetési helyzet mára jelentősen javult. Egy megbízhatóságára, szavahihetőségére adó kormányzatnak különösebb magyarázkodás nélkül illene eltörölnie ezt az adónemet. Persze, itt is létezik egy kényelmes út: megtartani azt, amit egyszer már elvettek. A sort lehetne folytatni, ötletből nincs hiány, azonban égető szükség van legalább egy reális minimumcél gyors kitűzésére és annak következetes végrehajtására. Az április végére ígért adócsomag reménye szertefoszlott. Az óra azonban ketyeg.

Adóreform kormányválság idején

Az adóreformsztori 2008 áprilisában körülbelül annyira hiteles, mint a pincér, aki rekkenő nyári hőségben kedvenc hosszúlépésünk, netán egy korsó jéghideg sör helyett valami habos, meleg löttyöt szolgál fel. Hogyan jutottunk idáig, és van-e, lehet-e, kell-e folytatás? Feledjük a 80-as évek végét, amikor is szerintem az utolsó magyar adóreform történt, vagy feledjük 2005-2006-ot, amikor is adóreform helyett tucatnyi évközi adótörvény-módosításra került sor, és talán tegyük félre az elméleti vitát, hogy tudniillik mi is az adóreform és mi a törvények kiigazítása, finomhangolása. Ha csak a közelmúlt megnyilatkozásait vizsgáljuk, három olyan, Magyarország versenyképességének javítását célzó lépés látszik körvonalazódni, amelyekben - legalábbis a vállalkozói szféra oldaláról - többé-kevésbé egyetértés mutatkozik. Ezek pedig az élőmunka terheinek, jelesül a munkajövedelmeket terhelő járulékoknak a csökkentése, a helyi iparűzési adó eltörlése, valamint az eleve átmenetinek szánt különadók megszüntetése. Nosza, csináljunk adóreformot, állt be a sorba a miniszterelnök is alig több mint egy hónapja, csakhogy azóta a reformra szánt pénzt elvitte a márciusi referendum és a kötvénypiaci folyamatok hatása. Az elmúlt hetek történései után kizárólag kiadáscsökkentésre épülő adóteher-csökkentésről már csak a legbátrabbak vizionálnak, a történetnek befellegzett, gondolhatnánk. De a helyzet ennél azért összetettebb, ilyen könnyen nem mondhatunk le az adórendszer leginkább és méltán kritizált elemeinek megváltoztatásáról. A járulékcsökkentés nagy költségvetési kockázattal jár - szoktuk volt mondani -, így aztán a kormányzat nem meri meglépni. A közelmúltban ugyanakkor igenis történt jelentős járulékcsökkentés! Hogy miért nem tudatosult ez sokunkban? Mert míg az egészségügyi járulék mind munkáltatói, mind munkaadói oldalon csökkent, addig a nyugdíjjárulék ezzel párhuzamosan nőtt. Mi is történt tulajdonképpen? A kormányzat egyik legjelentősebb sikerének tekinthető eredményét - 2007-ben az egészségbiztosítási kassza egyensúlyának megteremtése - azonban nem a járulékok csökkentésére használta fel, hanem a sikerrel megfoltozott alrendszerből átöntötte a pénzt a lyukas zsákként működő, nyugdíjbiztosítási alrendszer nevű időzített bombába. Pénz tehát lett volna egy közepes mértékű járulékcsökkentésre, ámde egy újabb államháztartási alrendszer reformja helyett a kormányzat a kényelmes utat választotta, elvette azt, amit adott. Ellentmondásosan alakul az első számú adózási közellenség, a helyi iparűzési adó sorsa is. A korábban már törvénybe iktatott, ámde később meghiúsult eltörlésére mégis reális esélyt adhatott volna a korábban már szintén törvénybe iktatott, ámde pár hete (a gyermekbetegségektől sújtott új áfatörvény módosításának leple alatt) csendben halálra ítélt értékalapú ingatlanadóztatás. Ezek a változások aligha tesznek jót Magyarország pénzügyi kormányzata szavahihetőségének. Arról nem is beszélve, hogy az ingatlanadóztatás reformja része a konvergenciaprogramnak. Az iparűzési adó eltörlésére részben fedezetet nyújthatott volna egy szélesebb körű ingatlanadóztatás bevezetése, azonban a kormányzat a kényelmes utat választotta, nem akart elvenni, hogy visszaadhasson. A különadó eltörlése adóreformnak ugyan semmiképp sem lenne nevezhető, azonban a bevezetésekor fennálló költségvetési helyzet mára jelentősen javult. Egy megbízhatóságára, szavahihetőségére adó kormányzatnak különösebb magyarázkodás nélkül illene eltörölnie ezt az adónemet. Persze, itt is létezik egy kényelmes út: megtartani azt, amit egyszer már elvettek. A sort lehetne folytatni, ötletből nincs hiány, azonban égető szükség van legalább egy reális minimumcél gyors kitűzésére és annak következetes végrehajtására. Az április végére ígért adócsomag reménye szertefoszlott. Az óra azonban ketyeg.

Beruház és a gyógyszertörvény ellen lobbizik a Teva

A Teva Zrt. állami támogatással bővíti debreceni üzemét és a gyógyszertörvény visszavonását kezdeményezi.

Túltervezték a hitelintézeti járadékot

A bankokra kivetett extra- és különadók az évek során 83 milliárd forinttal duzzasztották a költségvetést. Összehasonlításképpen egyébként éves szinten a pénzügyi tevékenységet végző vállalkozások nagyságrendileg kilencvenmilliárd forint társasági adót fizetnek be a büdzsébe. Ennek nagyja a banki különadóból folyt be még 2005-ben és 2006-ban: évente 35 milliárd forint. A maradék 12,5 milliárd forint pedig a tavaly januártól életbe lépett hitelintézeti járadék címén jött össze. A különadóból várható bevételt majdnem pontosan belőtte a Pénzügyminisztérium, a hitelintézeti járadék esetében azonban alaposan mellétalált: az eredeti terv ugyanis 25 milliárd forint volt, a valóság pedig ennek a fele lett. A hitelintézeti járadékot az állami kamattámogatások után kell megfizetni, mértéke öt százalék. A Pénzügyminisztérium az államháztartás alakulásáról szóló jelentésében nem fűzött konkrét magyarázatot ahhoz, miért alakult így a befizetés a tervhez képest. A tárca szerint "az elmaradás hátterében elsősorban a 2007. évi adóalap tervezettnél alacsonyabb összege állhat". A Magyar Bankszövetség ennél kicsivel konkrétabban fogalmazott lapunknak: szerintük egyszerűen tervezési hiba miatt alakult ki ez az arány. Ezt a verziót erősíti meg egyébként az idei költségvetés tervszáma: 2008-ra ugyanis a 2007-es, 25 milliárdos tervhez képest csak 15 milliárd forint bevételt remél az adóból a kormány. Annak ellenére, hogy a számítási hibák és egyéb, közelebbről meg nem határozható események miatt jóval kisebb terhelést kaptak a pénzintézetek, a Magyar Bankszövetség továbbra sem tartja kívánatosnak a járadékot - persze a vállalkozások sem szeretnek különadót fizetni. Azt nem erősítette meg a szövetség, hogy a 2009-es adóátalakításra hivatkozva tettek-e javaslatot a pénzügyi tárcának a járadék megszüntetésére.

Adózzanak óvatosan!

Az adótanácsadó szokásos újévi fogadalmai közé tartozik, hogy még alaposabban átrágja magát a változásokon, időben felkészíti ügyfeleit a várható problémákra, nem hagy mindent az utolsó percre. Tudományosabb körökben ezt nevezik adótervezésnek. Ez persze Magyarországon nehézségekbe ütközik. Ha visszatekintünk, egy évvel ezelőtt még azt várhattuk, hogy az adókulcsok fokozatosan csökkenni fognak, a fránya iparűzési adó megszűnik, a járulékok mértéke csökken. A fő áfakulcs éppen jelentős mértékben megcsappant. Év közben nagyjában-egészében mindezeknek pont az ellenkezője ment végbe: az effektív adókulcsok nagy része emelkedett, a járulékok növekedtek, az iparűzési adót határozatlan időre helybenhagyták, az áfa alacsonyabbik kulcsa pedig emelkedett. Hogyan lehet tehát tervezni a jövő évre, esetleg – horribile dictu – évekre? A kristálygömbben azért bizonyos ügyek felsejlenek. Az év elejének nagy látványossága az elektronikus adóbevallás általánossá válása lesz, hiszen mostantól gyakorlatilag a legkisebb adózó is félredobhatja a papírt és a nyomtatót. A szakmai körök pesszimisták: a temérdek adatból mit tud majd feldolgozni az APEH, és képesek lesznek-e a még időben bejelentkezett adózók zökkenőmentesen használni a rendszert? A tapasztalat szerint akár korábbi apró elütések miatt is napokig, hetekig tarthat a rendszer éles beüzemelése. De az adóhatóság dolgozói amúgy sem unatkoznak. Feláll a regionális alapú új igazgatóságok szervezete és új feladatokat vesz át az APEH. Ha egy adózónak szerencséje van, az új rendszerben a munkatömeg alatt fuldokló ellenőrnek nemigen lesz ideje komolyabban vizsgálódni nála; a pecheseknek pedig éppen a kapkodó revizorok fogják benyújtani a sokkoló összegű határozatokat. Félhetnek persze a galád, adócsaló magánszemélyek is: 2007 a tízezer vagyonosodási vizsgálat éve lesz. A korábbiaknál nagyságrenddel több ilyen jellegű vizsgálathoz friss ellenőrcsapatok kellenek persze, de azért reméljük, sok kirívó esetet némi józan belátás segítségével még a kevésbé tapasztalt szakemberek is megtalálnak. Végül is, ha valamiért érdemes az adópolitikában küzdeni, az minden szakértő egybehangzó véleménye szerint a gazdaság és a jövedelmek kifehérítése. Az adózók számára is izgalmas időszak elé nézünk. Számos új adónemet vezettek be az elmúlt hónapokban – elvárt és különadók, illetékek –, amelyek általános jellemzője, hogy szövegezésük során az irodalmi alkotás széles eszköztárát bevetették: balladai homály, lírai tömörség, kétértelmű allegóriák. Reméljük, a napi munka során e művekből is kikristályosodik a belső mondanivaló. Ez persze csak néhány sarokpontja a várható izgalmaknak. Az áfa hosszú évek óta slágertéma, ez teszi ki a hatósági megállapítások oroszlánrészét. Az ígéretek szerint 2008-tól akár újrakodifikált áfatörvényre is számíthatunk. Reméljük, hogy a szakmai egyeztetésre és a felkészülésre is jut elegendő idő. Az eva is mindig figyelemre érdemes, és az évről évre cizellálódó szja-rendszerünk is tartogathat meglepetéseket. Az esélyek elég jók arra, hogy év végére néhány váratlan fordulattal találkozhassunk az adórendszerben. Csúszósak az utak, a rossz látási viszonyok mellett adózzanak óvatosan!

Tőke nélkül működő kiskereskedelem

A tőkeszegénység a kiskereskedelmi kkv-kat is sújtja, helyzetük másfél évtizede kilátástalan, de számuk az élelmiszerszektort kivéve nem csökkent drasztikusan. A következő egy-két év viszont vízválasztó lehet a talpon maradást illetően.