A kkv-k 92 százalékának ugrottak meg a költségei az elmúlt fél évben - K&H kkv bizalmi index szerint. A költségnövekedésben szerepet játszik az alapanyagok drágulása és az árfolyamváltozás is. Ennek hatására ötből négy cég volt kénytelen emelni a termékei, szolgáltatásai árát.
Szerző(k): Herman BernadettAz építőiparban jelentkező finanszírozási nehézségeket felerősítik a hosszú alvállalkozói láncok késedelmes kifizetései, főleg a mikro- és a kkv-szektornak. Ráadásul ezeknek a vállalkozásoknak csak töredéke hitelképes, ezért kiemelten fontos számukra az előlegek bekérése a megrendelőktől - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielMagánszemélyek is rosszul járhatnak azzal, hogy az Egyesült Államok válaszul a magyar kormány globális minimumadót érintő uniós vétójára felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló amerikai-magyar egyezményt.
Szerző(k): Komócsin SándorGőzerővel folytatódnak a kata szabályainak megváltoztatásával szemben indult tiltakozások, ráadásul a tüntetésre buzdító felhívások alapján úgy tűnik, hogy az érintettek egy része egyre dühösebb. Semmi jóra nem számítson, aki Budapesten közlekedni akar. Az autókat otthon lehet hagyni.
Szerző(k): Komócsin SándorSokan lehetnek elégedetlenek amiatt, hogy az év eleji béremelésüket elvitte az infláció, a reálkeresetük csökken. Erre lehetne megoldás a szerződésben rögzített inflációkövető bérezés, de ez a megoldás a Vg.hu által megkérdezett szakértők szerint veszélyes és nem is baj, hogy nem terjedt el széles körben.
Szerző(k): Szász PéterMagyarország sikeres és fenntartható gazdasági felzárkózásához kulcskérdés a termelékenység javítása. Az MNB szerint a meglévő erőforrások (környezet, munkaerő, tőke és tudás) hatékonyabb felhasználására, azaz a termelékenység javulására van szükség.
Szerző(k): Herman BernadettAz Európai Bizottság (EB) jóváhagyta, hogy a magyar állam 200 milliárd forinttal támogassa a kis- és középvállalkozásokat az Ukrajna elleni orosz invázió nyomán.
Szerző(k): Domokos LászlóElsietettnek, a kisadózókra nézve méltatlannak tartja a kata módosításáról szóló törvényjavaslatot a VOSZ, amely további egyeztetéseket javasol az érintettekkel.
Szerző(k): Domokos LászlóNem tudom, kinek mikor volt legutóbb kötelező a társasházban lakógyűlésre mennie, de én bevallom, évek óta kihagyom, a házzal kapcsolatos problémákat a szomszédaimmal és a közös képviselővel beszélem meg inkább. Volt időszak, amikor elmentem az ilyen fórumokra, de miután az inkább hasonlított egy irányíthatatlan személyeskedésre felhúzott perpétum mobilének, lemondtam róla. Jól tettem-e? Mindjárt kiderül, mert a Napi.hu friss podcastjának vendége Czabarka Mihály, a társasházi felújítások apostola.
Szerző(k): Szabó M. István