Egyedüli ajánlattevőként a Penta Általános Építőipari Kft. készítheti el a Hableány sétahajó-baleset áldozatai emlékművét, nettó 134,5 millió forintért.
Szerző(k): Németh Géza„A Hableány üzemképes volt, de nem volt hajózásra alkalmas.” Egyebek mellett ezt állapították meg kirendelt szakértők a városnéző hajó két évvel ezelőtti Dunai tragédiájának bírósági tárgyalásán.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb jármű ütközött a III. kerületben a 10-es főúton, emiatt az utat lezárták - közölte a rendőrség péntek délután a honlapján az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFellebbezést nyújtott be a VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Hableány-ügyben, miután a bíróság engedélyezte, hogy a balesetben részes szállodahajót követő másik Viking-hajó, az Idun ukrán kapitányának csak telefonon kelljen bejelentkeznie a magyar rendőrségen.
Szerző(k): Szász PéterUkrajnában ragadt a koronavírus-járvány miatt a Hableány-katasztrófában érintett másik Viking szállodahajó, az Idun ukrán kapitánya. Egészen eddig nem volt rá példa, hogy bűnügyi felügyelet alá helyezett gyanúsított elhagyhatta volna az országot - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szász PéterNemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a kormány a Hableány-emlékmű felállítását - derül ki a keddi Magyar Közlönyből.
Szerző(k): Szász PéterTöbb 100 millió forintos veszteséget szenvedett el tavaly a Hableányt tulajdonló Panoráma-Deck Kft. A deficit legnagyobb része céltartalék, amelyet a későbbiekben felmerülő költségekre csoportosítottak át.
Szerző(k): Szász PéterA Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának a nyomozás alatt tett vallomása ismertetésével megkezdődött a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiája miatt indult per bizonyítási eljárása kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMagyar és dél-koreai művészek által tervezett emlékművet állíttat a kormány a Hableány-tragédiára emlékezve - derül ki a Magyar Közlönyből.
Szerző(k): Szász Péter