A 4iG és a Delta Technologies is nyert a Digitális Kormányzati Ügynökség közbeszerzési eljárásán. A keretmegállapodások elképesztő összegekről szólnak, mindkét cég esetében 200 milliárd forint a nagyságrend, ami cégek éves árbevételének a sokszorosa.
Szerző(k): Herman BernadettA Budapesti Értéktőzsde idén is megrendezte a hazai tőkepiac legjobb teljesítményeit díjazó eseményét, az immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő BÉT Legek 2020 díjátadó gálát. A Mol, az OTP és az Alteo vitte el a kibocsátók legtöbb díját.
Szerző(k): Herman BernadettA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX emelkedő forgalom mellett 42 107,57 ponton zárta az évet szerdán, ami 3975,25 pontos, 8,63 százalékos csökkenés a tavalyi záráshoz képest.
Szerző(k): Rácz GergőA 2008-as globális pénzügyi krízis vagy akár az 1929-1933 közötti nagy gazdasági világválság mértéke sem hasonlítható a jelenlegi világgazdasági sokkhoz. A jelenlegi krízis azonban mindössze néhány hét leforgása alatt robbant be a köztudatba. Nem kérdés, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv) különösen nagy bajban vannak az elmúlt 4 hónap történései alapján.
Szerző(k): EconomxSzéchenyi Alapok néven folytatja munkáját a Pénzügyminisztérium alá tartozó Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., amely nemcsak elnevezésében és arculatában újul meg, hanem bővíti stratégiáját is - közölte a Széchenyi Alapok szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterÚj cég lépett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára: kedden elindult a kereskedés a nagytarcsai székhelyű Gloster Infokommunikációs Nyrt. részvényeivel - közölte a BÉT az MTI-vel kedden.
Szerző(k): Szász PéterÚjabb 10 vállalat csatlakozhatott az ELITE programhoz, a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) együttműködésében megvalósuló, globálisan több mint 1500 résztvevő céget jegyző képzéssorozathoz, amelyben az új belépőkkel együtt már 45 magyar vállalkozás vesz részt - közölte a BÉT pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÚj cég lép a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára, a tőzsde április 20-tól felveszi az értékpapírlistára a nagytarcsai székhelyű Gloster Infokommunikációs Zrt. 1 millió darab, egyenként 100 forint névértékű - 100 millió forint össznévértékű - törzsrészvényét.
Szerző(k): Szepesi AnitaÚjabb öt magyar vállalat csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Tőzsdecsoport vállalatfinanszírozási ismereteket, cégvezetési módszereket és networking lehetőségeket nyújtó együttműködéséhez, az Elite Programhoz. A Gloster, az M-KER, a Columbus Klíma, a Szallas.hu, valamint a Textura 12 magyar középvállalat mellé társulhat a projektben.
Szerző(k): Szabó Dániel