Hiába a rengeteg extra teher, csaknem 1600 állásajánlat szerepel a nyolc hazai nagybank honlapján. A fúziók, a fiókbezárások sem csökkentik a felvételt. A szokásos területek mellett megjelentek a pénzügyi csalások elleni védelemben, illetve a környezetvédelem, fenntarthatóság területén jártas szakembereket kereső hirdetések.
Szerző(k): Herman BernadettForrong a közoktatás, a diákok azt kérik társaiktól, hogy szeptember 1-jén menjenek kockás ingben a tanévnyitóra, a pedagógusok pedig kiszámolták, hogy az általuk kért 45 százalékos béremelés helyett a kormány évente 14 százalékos béremeléssel számol.
Szerző(k): Koncsek RitaBár a mobil és splitklíma-berendezések heti eladása felére, harmadára esett vissza az új rezsicsökkentési szabályok július közepi bejelentése óta az eMAG-nál, más háztartási nagygépek esetében a vállalat azt tapasztalja, hogy az eladások visszaálltak a korábbi szintre, míg például a hűtőszekrények és fagyasztók esetében pedig növekedett is a rendelések száma.
Szerző(k): Molnár CsabaKomoly visszhangja volt a kata utáni újabb rapid adóváltoztatásnak, az ekho vonzóbbá tételének.
Szerző(k): Domokos LászlóElfogyott a pedagógusok türelme, nem tudnak tovább várni arra, hogy a kormány beváltsa a bérrendezésre vonatkozó ígéreteit – így összegezték a kormány és a két pedagógus szakszervezet szerdai tárgyalását az szervezet képviselői a Blikk tudósítása szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaAkik szeptember első napjától a szigorítás miatt nem katázhatnak, azok az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekho) is választhatják, könnyítést kaptak az eddigi szabályokhoz képest. Bár a havi 50 ezerből lerendezhető katához képest rosszabbul járnak, de például az új szabályok alapján 500 ezer forintból már 368 ezer forint maradhat náluk. Minél több a minimálbéres fix rész feletti ekhós jövedelem, annál kedvezőbb lesz a helyzet a pénztárcában. Hipotetikus ekhós matek a Bukszától.
Szerző(k): Csernátony CsabaA kormány egyszerűsítette a harmadik országból érkezők magyarországi munkavállalását, e miatt bérfeszültség alakulhat ki a munkahelyeken és fokozódhat a fluktuáció: a munkaviszonyosok közül sokan felmondhatnak.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonIgazi finomságokat kénytelen visszahívni minőségi hiba miatt a General Mills, belga csokis és vaníliás jégkrémekbe került az egyik alapanyag-beszállítótól olyan összetevő, ami káros az egészségre.
Szerző(k): Komócsin SándorA kabinet észrevette az évtizedes gondokat és az Európai Bizottságnak küldött jelentésben elismerték, hogy az EU-ban Magyarországon az egyik legalacsonyabb a pedagógusok fizetése, ezért inflációkövetővé tennék.
Szerző(k): Koncsek Rita