Drámaian csökkent a beruházások állami támogatása
A kormány tavaly csupán 42 milliárd forintot osztott szét, ami 1,5 százaléka a 2023-as támogatási összegnek. A támogatott cégek közül csak a kínaiak ígértek munkahelyteremtést.
Drámaian csökkent a beruházások állami támogatása
A kormány tavaly csupán 42 milliárd forintot osztott szét, ami 1,5 százaléka a 2023-as támogatási összegnek. A támogatott cégek közül csak a kínaiak ígértek munkahelyteremtést.
A DÁP-tagadók nem kedvelik az ügyfélpórázt: rázzák a nyakörvet rendesen
Ahogy a koronavírus-járvány idején az oltásellenesek, úgy most az ügyfélkapus kötöttségek ellen tiltakozók is zászlót bontottak. Nem tetszik nekik az újmódi digitális állampolgárság, láthatatlan bilincsnek tekintik.
Szijjártó Péter szerint a Török Áramlatot minden erővel meg kell védeni
A külügyminiszter szerint szükség van Szerbiára az energia területén is, hiszen mind a két ország célja az ellátás további biztosítása, mégpedig versenyképes áron. Szijjártó Péter szerint a stratégiai együttműködést ezért is kellett megerősíteni.
Egy kis magyar cég több mint egymilliárdot kapott, hogy vizet találjon a Hold felszínén
Történelmi bejelentés, magyar fejlesztés keresi vizet a Hold felszínén márciusban. A budapesti székhelyű Puli Space az első olyan magánvállalkozás, amellyel mélyűri kutatási szerződést kötött egy űrügynökség. Sok pénzről van szó, de óriási lehetőségek előtt nyitja meg a kapukat magyar vízszimatoló.
Ez lehet az ország legjobb termálfürdője
Nem tett le a termálpalota megépítéséről a Gyulai Várfürdő, most újabb egymilliárdból fejlesztik a fürdőparadicsomot.
Így kerülhetjük el, hogy egy ingatlanfejlesztés történelmi bukás legyen
A városok folyamatosan fejlődnek és változnak, mint egy organikus szervezet. Egyes városrészek dzsentrifikálódnak, míg mások szembesülhetnek a fejlődés negatív hatásaival, mint például a megnövekedett forgalommal vagy bűnözéssel. Vagyis az ingatlanfejlesztőknek hosszú időtávokban kellene az egyes beruházási célterületeket szemlélniük, amelyhez kiváló segítség lehet – természetesen – a mesterséges intelligencia.
110 milliós budai álomlakás vágyna? Még egyszerűbben lehet már megnyerni
A Királyhágó téren lévő luxuslakásért folyó játékba már a kaparós sorsjegyeket vásárlók is beszállhatnak.
Intelligensebb és emberibb lesz az Apple virtuális asszisztense
Bár még mindig titok övezi, hogy pontosan milyen újdonságokkal rukkol elő nyáron az Apple új operációs rendszere, az már biztos, hogy az iOS 19 fókuszában az Apple Intelligence-hez köthető fejlesztések állnak. Ennek részeként okosabb és emberibb lesz Siri is.
Nagyon komoly változás érkezik a troliknál, erre kell készülni
A projekt előkészítő munkái hétfőn kezdődnek, a később kezdődő kivitelezés pedig ideiglenes forgalmi változásokkal jár majd. A munkák során lesz olyan rövid időszak is, amikor a 74-es trolibusz terelve közlekedik majd.
Újabb fontos információk derültek ki a DÁP alkalmazásról, ezt tervezik a fejlesztők
Az Economx megkeresésére a fejlesztő cég többek között azt is elárulta, hogy hogyan állnak a mesterséges intelligencia integrálásához, illetve hogy terveznek-e offline is elérhető funkciókat beépíteni az alkalmazásba.