Az orosz-ukrán háború hatására gyors ütemben növekedik az elektromos áram, a gázolaj és a takarmányok ára, a vízhiánnyal társulva kilátástalan helyzetbe hozza a magyarországi haltermelőket - adta hírül a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Ma-Hal).
Szerző(k): Domokos LászlóEgyre kevesebb a víz a Balatonban, a Velencei-tóban, a Tiszában és a Dunában az óriási aszály miatt, és egyelőre nem is várható számottevő csapadék. A kisebb tavak és patakok közül több már teljesen kiszáradt - számolt be az Inforádió.
Szerző(k): Domokos LászlóA Tesco 2017-ben tette közzé először a működésében keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét, amelyet Magyarországon azóta 69 százalékkal szorított vissza - közölte az áruházlánc az MTI-vel. Eközben az állam is rámegy a megmaradó élelmiszerekre.
Szerző(k): Szabó DánielBombafenyegetés miatt szállt le Ferihegyen a Wizz Air egyik járata szerdán. Az AIRportal.hu híre szerint a Bariból Krakkóba tartó járatról vészcsúszdán távoztak az utasok. A légitársaság később közölte: hamis volt a bombafenyegetés.
Szerző(k): Domokos ErikaA katasztrófavédelem azt javasolja, hűtsük magunkat, de csak óvatosan: csuklót, tarkót, pólót szabad vizezni, de felhevült testtel nem szabad vízbe ugrani. A sportolást, és ha lehet, a szabadtéri munkát is érdemes halasztani.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA Spar idén júniusig újabb tizenegy használt sütőolaj-gyűjtőt helyezett ki országszerte, így immár 43 hiper- és szupermarketben adható le az egyébként környezetszennyező, de újrahasznosítható anyag.
Szerző(k): Domokos LászlóAki 30-40 millió forintos tőkével a zsebében indul körülnézni, már nem talál a vízpart mellett ingatlanokat, csak kilométerekkel arrébb. Siófokon a kétmilliós négyzetméterár is belefér.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA Felső-Tisza bal partján a nyíregyházi Ke-Víz 21 Építőipari Zrt. építhet árvízvédelmi töltést, míg a jobb parti töltést a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. építheti. Az előbbi vállalási ára 8 milliárd 396 millió, míg az utóbbié 8 milliárd 363 millió forint.
Szerző(k): Németh GézaA nyári hőségben jelentősen megnövekszik az ivóvízigény. Erre az időszakra az ivóvízszolgáltatók most is előre készülnek, hogy biztosítani tudják a lakosság számára az egészséges ivóvizet - írja a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Szerző(k): Szász Péter