Senki nem mondta a Z generációból, hogy én csak 8 másodpercet tudok végignézni
„A Z generáció az, amelyet sokkal nehezebb átverni, mint az előző generációkat, hiszen közülük már sokakat lehúztak az interneten” – mondta Mérő Alex, a Capmarketing Agency tulajdonosa. Hozzátette, szektorfüggő, hogy mit akar a Z generáció, nyilván a banki szektorban fontos az innovációs irány. Más szektorokban, amelyek jobban élmény-vezéreltek, vannak másfajta trendek. Sokkal inkább kultúra fókuszba mozdulnak el: fontos a green washing, a zöld téma.

Horváth Boldizsár egyetértett ezzel, elmondta, hogy a társadalmi felelősség vállalás kiemelten fontos a Gránit Banknak, mert a gen z-nek életbevágó az értékteremtés. „Nagyon gyorsan váltanak, változtatnak, így a márkahűséget értékteremtéssel lehet elérni” – mondta a bank marketingigazgatója. Kifejtette, hogy náluk öko-kalkulátor is van az applikációban, ami kiszámítja a karbonlábnyomot és ezt faültetéssel próbálják kompenzálni.
Mérő Alex kifejtette, hogy
a mai a gyorsaság és azonnaliság azt fogja eredményezni, hogy egy most 7 éves kisgyerek később nem fog tudni végignézni egy filmet, mert egyszerűen nem lesz hozzá megfelelő koncentráció képessége.
Trunk Tamás, Z generációs szakértő, blogger erre úgy reagált, hogy egyetlen Z generációs sem verte az aszalt, hogy „én csak 8 másodperces tartalmat tudok végignézni”. Szerinte ugyanaz történt, mint a gyorsétteremeknél, minél kevesebb idő alatt, minél több ételt eladni. Tehát a gyártók terelték abba az irányba a világot, hogy minden rövid legyen, de sok.
Amit tudnia kell
A művészet digitális lázadása
Amikor ember és algoritmus együtt alkot – ez lenne egy új művészeti korszak kezdete? A mesterséges intelligencia megjelenése a fotó- és képzőművészetben alapjaiban kérdőjelezi meg a művészet hagyományos fogalmait és az alkotói szerepet. AI-alapú eszközökkel ma már bárki létrehozhat látványos képi világot, ami demokratizálja az alkotást, ugyanakkor új dilemmákat vet fel az eredetiségről és szerzői jogról. A művészet digitális lázadása nemcsak a technológiáról szól, hanem az emberi kifejezés határainak feszegetéséről.
Az AI Summit keddi programjában a művészetről is szó lesz, a részletes agendát itt érheti el.
Jönnek a jövő sztárjai
Az AI Summit 2025 nemcsak kérdéseket tesz fel, válaszokat is keres: mikor lesz a gép több, jobb, erősebb, mint a tanítvány? Hogyan használjuk a fejlesztéseket úgy, hogy mindannyiunk életét jobbá tegyék? És vajon milyen lesz az a világ, ahol az ember és a gép már nem külön, hanem együtt írják a jövőt?
A keddi nap a védelmi iparon túl a média és szórakoztatóipar is terítékre kerül:
Egy humanoid robot vezeti az esti hírműsort, amit egy generatív AI-modellel írt szappanopera követ, majd egy zenei showműsor, amelynek dalait szintén AI generálta – ma még csak feltételezés, de lehet, hogy holnap már így működik a médiaipar. Ez a technológiai áttörés ugyanakkor komoly feszültségeket kelt az alkotók és stúdiók között, a kreatív szakmák képviselői attól tartanak, hogy az AI kiszoríthatja az emberi munkaerőt, és elmoshatja a szerzői jogok határait.
Algoritmusok a frontvonalban
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter „Algoritmusok a frontvonalban” című előadásával folytatódik a kétnapos konferencia kedden a Városligetben.
Háborúzni nem kell félnetek? Mi történik, ha robotok vívják a csatákat robotok ellen? A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet játszik a modern hadviselésben, a felderítéstől kezdve a döntéshozatal támogatásán át az autonóm fegyverrendszerek működtetéséig. Az AI képes hatalmas mennyiségű harctéri adatot valós időben elemezni, így előnyt biztosít a gyorsabb és pontosabb katonai reakciókhoz. A drónok és robotikai eszközök mesterséges intelligenciával való irányítása csökkentheti az emberi veszteségeket, de új etikai és jogi dilemmákat is felvet.
Az AI Summit programját ezen a linken találja, míg az első nap tudósításait itt érheti el.
Kövesse a konferenciát az Economxon percről percre!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól