A kulturált és felelős alkoholfogyasztást propagáló kezdeményezés idén elnyerte a Legkiválóbb CSR Megoldás Díjat az év legnagyobb vállalati felelősségvállalás rendezvényén, a CSR Piacon. A mobiltelefonra is letölthető véralkoholszint-kalkulátor, online önismereti játék, az alkoholfogyasztással kapcsolatos szakértői videók, tesztek is segítik a tájékozódásban azt, aki fellátogat a sörgyártó által létrehozott internetes oldalra, amelyre tavaly csaknem 56 ezren, idén május végéig pedig már 64 ezren kattintottak. Az Ésszel iszom kampány azonban nem csupán interneten − és a Facebookon − elérhető tájékoztatásból áll: a Dreher 600 dolgozójának jelentős része speciális képzéseken is részt vesz. Minden, a Dreherhez belépő új munkatárs kap egy alapképzést az alkoholról, erre a kurzusra pedig további tréningek épülnek, amiken elsősorban a vezetőknek és az értékesítéssel foglalkozóknak kell részt venniük. A vállalat alkoholos italt gyártó és forgalmazó cégként kötelességének érezi, hogy folyamatosan felhívja a figyelmet arra, melyek azok a helyzetek, amikor mérlegelni kell alkoholfogyasztás előtt − mondta Intődy Gábor, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetője.

Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem