Március 21-től kezdődően az eddigi heti 9-ről 13-ra emeli a Pozsony és Kassa között közlekedő járatainak számát a Wizz Air. A pozsonyi repülőtér közölte, a járatok naponta kétszer, egy reggeli és esti indulással közlekednek majd, a szerdai nap kivételével minden nap.
A Paraméter azt írja, az egyirányú jegyek ára 18,89 eurónál, azaz körülbelül 7200 forintnál kezdődik, míg a retúrjegyeké 37,78 eurónál, vagyis nagyjából 24 ezer forintnál. Azonban ennél akár jóval magasabbak is lehetnek az árak.
Vera Jardan, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere azt mondta, már most meghaladta az előzetes várakozásaikat a járat iránti kereslet.
A november 21-e óta működő összeköttetést a lap szerint egyetlen kereskedelmi légitársaság sem akarta működtetni, ezért jelentős támogatással szállt be az állam a működésbe.
Nincs bajban a Wizz Air – vagy mégis? Nagy fordulatról beszélnek, de maradt kérdőjel
A Wizz Air egyszerre küld vészjeleket és növekedési ütemtervet: miközben a légitársaság továbbra is veszteséges évet vár, romlanak bizonyos üzleti mutatói és nő az adóssága, a cég Budapesten új bővítési programot jelentett be. Elemzők szerint nincs likviditási válság, de a vállalat jövője komoly kérdéseket vet fel.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek