A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt.
Légúti fertőzés tüneteivel január 26. és február 1. között 286 900 ember kereste fel orvosát. Azt írták: az ötödik héten influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók közül 47,5 százalék volt gyerek, 27,3 százalék 15-34 éves fiatal felnőtt, 19 százalékuk a 35-59 évesek, míg 6,2 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
Ami most zajlik az már egy második hullám – mondta a Népszavának Póta György csepeli gyermekháziorvos. Az első hullám még karácsony előtt volt, akkor azt hittük korábban érkezett a járvány és hamar letudjuk a problémát, de nem így lett. Napról-napra egyre több beteg van, ráadásul egyik nyavalyából a másokba esnek. Ma legalább öt olyan gyerek jött be, akinek éppen néhány napja lement a láza, vagy éppen elmúlt a hasmenése és megint 40 fokos láza lett, amit azóta se lehet levinni. A tünetek nagyon erősek és főleg a kisgyerekeknél nagyon masszívak.
Amit most látunk az a 20-25 évvel ezelőtti klasszikus nagy járványhoz hasonlítható
– tette hozzá a gyermekorvos.
Az NNGYK heti adatközlése szerint az idei év ötödik hetében Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével valamennyi közigazgatási területen nőtt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.
Kapcsolódó
A legtöbb beteg Fejér, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében volt, a legkevesebb Bács-Kiskun, Zala és Heves vármegyében. Közölték azt is, az ötödik héten akut légúti megbetegedések halmozódásáról huszonnyolc jelentés érkezett; öt bölcsőde, kilenc óvoda, tizenegy általános iskola és három idősek otthona volt érintett.
Kórházba a múlt héten 266-an kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 34-en szorultak intenzív/szubintenzív ellátásra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint