Az Angyal Borkereskedés Kft. megvásárolta a Borháló brandet és franchise hálózatot – erősítette meg az Ináncsy Ernő milliárdos vállalkozó érdekkőrébe tartozó cég. A 24.hu azt írja, azután reagált az italnagykereskedő cég, hogy megírták, bajba jutott a Borháló, a beszállítói aggódnak, mert a hálózatot eddig működtető Vinotrend Kft.-től az együttműködés lezárásáról kaptak levelet.

40-50 százalékos diszkontáron történő elszámolást ajánlottak azzal az indoklással, hogy a pomázi Vinotrend a tartozásait nem tudja maradéktalanul rendezni, arra nem elegendő a vagyona.

Az Angyal Borkereskedés közleményben tudatta, hogy „a Vinotrend Kft. a jövőben felhagy a borkereskedelmi tevékenységével, ezért az országos bolthálózatot, valamint a működtetéshez szükséges jogokat és erőforrásait üzletág átruházás keretében értékesítette.

A Borháló üzlethálózatát a jövőben az Angyal Borkereskedés Kft. biztosítja” 

– rögzítette a cég, amely 2024-ben adózás után csaknem 1,7 milliárd forint árbevételt és 44 millió forint nyereséget ért el.

A kommüniké szerint a Borháló átvételének elsődleges célja a folytonosság megteremtése volt, hogy a szaküzletek nyitva maradjanak, a borászati partnerek számára továbbra is legyen értékesítési csatorna és a vásárlók megszokott módon juthassanak hozzá a Borháló kínálatához. A franchise partnerekkel egyeztetések zajlottak, az ellátási fennakadások megszűntek, a háttérrendszerek összehangolása folyamatban van. A Borháló üzletek működése stabil, a borászati beszállítások folyamatosak – írta az italnagykereskedő vállalkozás.

Mint írták, „a Borháló brand működésének folytatása nem egy lezárt múlt, hanem egy új működési szakasz kezdete. Az Angyal Borkereskedés Kft. célja nem a gyors bővülés, hanem a stabilizálás, a kiszámítható, átlátható működés biztosítása a jelenlegi gazdasági környezetben. Ezt követően tervezi továbbfejleszteni a hálózatot és a márkát” – fejtették ki.

Emlékezetes, Vinotrend Kft. nemrégiben jelentette be, hogy a Borháló válságba került. A beszállítók felé a cég ugyanis jelentős tartozásokat halmozott fel, a vállalatnak pedig nem sikerült stabilizálnia magát.

Kapkodnak a magyar borért, de a Z generáció lelkét is el kell érni

A bor elsősorban kultúrát és nem alkoholt jelent, a magyar bor túlélésének záloga a kulturált borfogyasztás népszerűsítése. A fogyasztók részéről van igény arra, hogy többet tudjanak a borrégiókról, a borkészítésről, illetve a bor tulajdonságairól. Bővebben >>>