2025 első negyedévében az árbevétel 194,4 millió eurót tett ki, ez 1,2 százalékos csökkenésnek felel meg az egy évvel korábbi 196,7 millió euróhoz képest. Ugyanakkor a társaság 11 millió eurós EBIT-je 29,3 százalékos emelkedést jelent éves szinten – derült ki a vállalat gyorsjelentéséből. Az adózás előtti eredmény 193,3 százalékkal 10,1 millió euróra, míg a nettó nyereség 7,5 millió euróra nőtt a múlt év első negyedévében feljegyzett 1,1 millió euróról, vagyis 585 százalékos volt a többlet.
Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, a vállalat az elmúlt két évben számottevően bővítette és diverzifikálta tevékenységét, ennek keretében a vasúti logisztika területén bővült, megjelent a szerbiai disztribúciós piacon, jelentős raktárfejlesztési projektet indított el, valamint tengeri és légi szolgáltatás portfólió kiépítésébe is belekezdtek.
Emellett a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett cégcsoport biztosítási üzletága a Posta Biztosítók megvásárlásával komolyan hozzájárult a díjbevételének és a nyereségének növekedéséhez.
A Waberer's elsődleges célja a közlemény szerint, hogy középtávon piacvezető komplex logisztikai szolgáltatóvá váljon a közép-kelet-európai régióban, amihez 2025 és 2030 között legalább 400 millió eurót költene beruházásokra, részben az országos raktárfejlesztési hálózat kiépítésére, valamint a terjeszkedésre.
Azt írják, a Waberer’s stratégiai terve szerint 2031-ben az árbevétel elérheti az 1,7 milliárd eurót, az EBIT pedig átlépheti a 100 millió eurós szintet.
Waberer's: Lehet, hogy hamarosan Önt is ők viszik haza, de nem kamionnal
Megduplázná eredményét és a személyszállításban is szerepet vállal a Waberer's Csoport, amely közel 400 millió eurót költene beruházásokra az elkövetkezendő időszakban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek