A BKV-nál január 27-én jár le egy 9 milliárdos hitel, amelyet azonban csak akkor tud rendezni a vállalat, ha a főváros az összeget kölcsönadja. Márciusban további 10 milliárd hitel jár le, amit azonban már nincs miből visszafizetni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, aki hozzátette: idén összesen 58 milliárd forint hitel jár le a közlekedési társaságnál.
Arra a felvetésre, hogy miért éppen most került ilyen nehéz helyzetbe a BKV, Vitézy Dávid azt mondta: a BKV éves működése (a bérek, az áram, a gázolaj és az alkatrészek kifizetése) évi 139 milliárd forintba kerül, a jegybevételből viszont csak 50 milliárd folyik be. A baj az, hogy a fennmaradó összegre nincs meg a forrás.
Nagyon jelentős pénzügyi adósságot örökölt a vállalat. 2002-ben az akkori kormány ugyan konszolidálta a BKV korábban felgyülemlett adósságállományát, de nem stabilizálta a működését - fűzte hozzá.
2004-től 2009-ig az évente megtermelődött jelentős hiányt bankhitelből fedezte a fővárosi közlekedési vállalat, ám ma már ez teljesen elképzelhetetlen, a bankok ugyanis egy olyan cégnek, amelynek nem látszik az üzleti stratégiája arra, honnan tudná visszafizetni a hitelét, nem adnak pénzt. Vagyis a BKV hitelképtelen, és csak állami garanciavállalás mellett kaphat hitelt - magyarázta a BKK vezérigazgatója.
Vitézy Dávid azonban úgy véli, nem fog márciusban leállni a főváros tömegközlekedése, mert a kormánnyal több szinten folynak a tárgyalások.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak