Egy évvel ezelőtt hagyta ott a Stellantis vezérigazgatói pozícióját Carlos Tavares, azóta pedig könyvet írt és interjúkat ad.

Az egyik interjújában úgy fogalmazott, szerinte nem kizárt, hogy

Elon Musk egyszer csak úgy dönt, kilép az autóiparból,

és inkább a SpaceX-re, a mesterséges intelligenciára és a humanoid robotokra koncentrál. Ezt egyébként lényegében már megszellőztette Musk a Tesla befektetőinél.

A Les Echos és a Fortune alapján a Totalcar azt írja, Tavares kiemelte az autóipari mezőnyből a BYD-t, ami szerinte komoly egzisztenciális fenyegetéssel bír a Teslára nézve.

Hangsúlyozta,

nem biztos benne, hogy a Tesla tíz év múlva is még létezni fog.

Ugyan a Teslát innovatív cégnek tartja, azonban a BYD le fogja győzni a hatékonyságával.

A lap megjegyzi, ugyan a Tesla eladásai messze elmaradnak a Stellantis volumenétől, a cég tőzsdei értéke 1,5 billió dollár, ami minden iparági szereplő számára figyelemre méltó. Ha Musk robotjai és robotaxijai beváltják az ígéreteket, akár még ennél is többet érhet a vállalat.

Mégis jöhet az új Kispolszki - ez menti meg az európai autóipart?

Valamit sürgősen villantania kell a 14 márkát összefogó Stellantisnak, ha meg akar menekülni a legrosszabbb forgatókönyvtől, a feldarabolástól. Brüsszelben pattog a labda, hogy lehet-e a Fiat 500-nak egy olcsóbb, benzines alternatívája.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.