Európához hasonlóan az Egyesült Államokban is problémát okoz az új autók ára – írta meg a Totalcar.
A helyzet odáig fajult, hogy január 14-én meghallgatást tart az Egyesült Államok Kongresszusa, amin a Tesla, a General Motors, a Ford és a Stellantis is részt vesz.
Az előrejelzések szerint az esemény egyik fő témája az lesz, hogyan lehetnének megfizethetőbbek az új autók az amerikai lakosok számára.
Kapcsolódó
Ennek az egyik módja az lenne, hogy egyszerűen kukázzák a modern autók olyan biztonsági rendszereit, mint az automata vészfékező rendszer, vagy a hátsó ülésen felejtett gyerekre figyelmeztető jelzés.
Ezt az elgondolást elsősorban republikánus politikusok támogatják, de egyes autóipari lobbicsoportok is egyet értenek vele.
Az ő nézőpontjuk szerint ezek a modern biztonsági rendszerek aránytalanul drágák, miközben csak kis mértékben teszik biztonságosabbá a járműveket.
Természetesen ezzel a nézőponttal nem mindenki ért ezzel egyet. Az ötlet ellenzői azokra az adatokra mutogatnak, melyek szerint a modern biztonsági megoldások kiemelt fontosságúak a biztonságosabb közlekedésben. Egy 2014-es, az IIHS által összeállított adathalmaz szerint például az automata vészfékező rendszerrel ellátott autók fele annyi balesetben voltak érintettek, mint az ilyen rendszerrel nem rendelkezők.
Szintén a kezdeményezés ellen dolgozik az NHTSA egy 2023-as felmérése. Eszerint az automata vészfékező rendszer maximum 316 dollárral, azaz 104 ezer forinttal dobta meg egy új autó árát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek