Branson július 11-én a Virgin Galactic rakétarepülőgép fedélzetén több mint 50 mérfölddel az új-mexikói sivatag fölé emelkedett, és biztonságosan visszatért a jármű első, teljes személyzetet felvonultató tesztrepülése során, ami szimbolikus mérföldkő volt a 17 évvel ezelőtt indított vállalkozás számára.
Már akkor megígérte, hogy 2021-ben megkezdik a rendes jegyértékesítéseket az űrturistáknak, akik beérik azzal is, hogy csak a sztratoszféra alsó határáig jutnak el. Viszont ennek is megkérik az árát: a legolcsóbb jegyek 450 ezer dollárba (nagyjából 134 millió forintba) kerülnek majd - derül ki a Reuters beszámolójából.
Kapcsolódó
A vállalat részvényei a nem túl olcsó árak ellenére is 5 százalékkal emelkedtek a csütörtöki meghosszabbított kereskedésben. Júniusban a Virgin Galactic megkapta az amerikai repülésbiztonsági hatóság engedélyét arra, hogy embereket repítsen az űrbe.
A vállalat közölte, hogy három csomagot kínálnak majd: együléses, többüléses csomag és a teljes gép kibérlése.
Az értékesítés kezdetben az előregisztráltak számára nyílik meg.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el