A lap forrás megjelölése nélkül arról számolt be, hogy Belgium arra kérte Franciaországot, tárgyalják újra a megállapodást. A lap értesülései szerint "lehetséges kimenete" lehet a francia terhek emelkedése.
Október elején a két ország abban állapodott meg, hogy megosztják a csődbe jutott bankház kimentésének terheit. Ennek értelmében Belgium 60,5 százalékos részt vállalt a Dexia finanszírozási szükségleteiből. A De Standaard szerint az ebből eredő terhek 54 milliárd eurós belga kötvénykibocsátást eredményeznének, amely hátráltatná a brüsszeli kormány saját finanszírozását.
A lap írása szerint mind Didier Reynders belga pénzügyminiszter, mind a francia hatóságok is tagadták, hogy veszélyben lenne az októberi megállapodás. Reynders szerdán Párizsba utazik, ahol Liege, a 2017. évi Világkiállítás megrendezésére vonatkozó pályázatáról tárgyal.
Legolvasottabb

Hason landolt egy magyar repülő a reptéren, most hozták nyilvánosságra az incidenst

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Nagy bejelentés: titokzatos új hivatal jön ősszel
Brutális földindulás csapott le, rengeteg a sérült

Teljesen felforgatja a biciklisek életét az új KRESZ

Az államkincstári kamatok elveszítésével riogatnak, de ez csalás

Már tisztán látni, hogyan fog elszállni az olaj ára az Irán-Izrael háború miatt

Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál
