Új európai központot nyit Berlinben a Tesla, amely elsősorban anyagkutatásra, valamint jármű- és hajtáslánc-fejlesztésre fókuszál majd. A létesítmény egy korábbi ipari területen lesz Köpenickben, körülbelül 20 000 négyzetméteren.
Kezdetben 130 mérnök költözik a Grünheide-i gyárból, később a létszám 250 főre nőhet.
Több mint 30 potenciális opció közül választotta ki a helyszínt a vállalat, amiben döntő szempontnak számított a terület mérete, az energiaellátás és a Berlin–Grünheide közötti elhelyezkedés.
Komoly kritikák Németországból
A kerületi vezetés és a Berlin Partner gazdaságfejlesztő ügynökség is üdvözölte a döntést, és a központot az „európai innovációs hub” szerepére alkalmasnak nevezte, különösen az alternatív hajtásláncok és akkumulátortechnológia terén.
Az új központhoz közeli berlini Grünheide-i gyárban januárban kezdődött a frissített Model Y gyártása, idén májusban jelentette be az Elon Musk által igazgatott vállalat az itteni kapacitás duplázását logisztika és akkumulátorfronton – írja a Totalcar.
Az elmúlt időszakban többen felvetették, hogy az üzem nem tartja be a hatályos földhasználati és vízfogyasztási szabályokat – a helyi civilek régóta tiltakoznak az autógyártó által elkövetett erdőirtással szemben. Júliusban a Tesla és a regionális vízmű módosította a vízellátási szerződés, a cég lemondott a nekik járó kvóta egyharmadáról, így több víz jut a lakosság, illetve az egyéb ipari felhasználók számára.
Őrségváltás Európában: a BYD átvette a hatalmat a Teslától
Látványosan nő az újautó piac Európában, ezen belül is az elektromos és a hibrid autók dominálnak. De nem Elon Musk autómárkája miatt. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol