A Tesla 2025 végére szeretné a piacra dobni a Model Y-nak, a kínai piacra szánt hatüléses változatát. A cég arra kérte a beszállítóit, hogy készüljenek fel a szóban forgó modell termelésének a kétszámjegyű növelésére – mondta a Reutersnek két, az ügyre rálátó forrás.
A Tesla 2020-ban dobta piacra a sanghaji üzemében összeszerelt Model Y-t, amelyet a „Juniper” elnevezésű projekt keretében újítanak fel. Az eredeti tervek szerint már idén forgalomba került volna az új, öt férőhelyes változat, azonban a portál információi szerint csak 2025 elején fogják piacra dobni ezt a verziót, majd az év végére megkezdik a hatüléses típus gyártását.
Kapcsolódó
A Model Y crossover a legkelendőbb autó Kínában, az idei első félévben 207 800-as darabot adtak el ebből a típusból.
Növekvő eladások
Az utóbbi időszakban intenzíven nőtt az amerikai vállalat sanghaji üzemben gyártott járművei iránti kereslet:
2024 első hat hónapjában 6 százalékkal nőttek az itt összeszerelt, Model 3 belföldi és tengerentúli kiszállításai az előző év azonos időszakához képest.
Mindazonáltal komolyan beárnyékolják az itt összeszerelt járművek iránti keresletet az idén bevezetett európai uniós vámtarifák, illetve, hogy október 1-től az Egyesült Államokhoz igazodva Kanada is 100 százalékos vámot ró ki a kínai elektromos autók importjára.
A Tesla várakozásai szerint a harmadik negyedévben tovább fognak nőni a cég kínai eladásai, annak ellenére, hogy a májusi globális elbocsátások részeként leépítették a vállalat értékesítési állományának egy részét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek