Miután 2024-ben kisebb-nagyobb hullámokat leszámítva folyamatosan arról szóltak a hírek, hogy egyre kevesebb akkumulátort gyártanak Magyarországon, nemrég ehhez képest is sokkoló adat jelent meg: tavaly decemberben közel hároméves mélypontra jutott a hazai akkugyártás, ami egy év alatt 51 százalékos visszaesést jelent.
A napokban az is kiderült, hogy a két magyarországi akkugyártó közül az SK komoly problémákkal küzd Komáromban: a cégnek nincs elég megrendelése, ezért nagyon alacsony kapacitáson működteti gyártósorait. A Telex most megtudta, a gödi Samsung akkugyár sincs sokkal jobb helyzetben.
A lap azt írta: a KSH statisztikáiból egyértelműen kiolvasható a termelés visszaesésének mértéke, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy
a gödi gyárban a kereslet csökkenésével egymás után álltak le a több tízmilliárd forintból kiépített gyártósorok.
- A Samsung belsős munkatársainak száma közben az Opten szerint 4100 főről 3800 főre csökkent;
- a cég az elmúlt egy évben több mint kétezer külsős munkavállalót bocsátott el.
A KSH rossz decemberi adata mögött elsősorban az áll a lap szerint, hogy
december második felében teljesen leállt a Samsung gyára.
Bár a Samsung SDI-hez hasonló gyáraknál normálisnak számít, hogy augusztusban vagy decemberben egy-két hétre leálljanak, Gödön példátlan a három hetes szünet.
A gyár 2017-es elindulása óta nem történt olyan, hogy egyszerre az összes gyártósor leálljon.
Tavaly derült ki, hogy egy harmadik gyár felépítésére készülnek, majd áprilisban engedélyt kaptak arra, hogy 43 ezer négyzetméterrel bővítsék a gyárat. Úgy tudni, hogy a bővítést még nem kezdték el, ugyanakkor a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a vállalat beruházásai az ütemtervnek megfelelően zajlanak. Közölték azt is, hogy a Samsung SDI minden hatályos támogatási szerződésben vállalt kötelezettségének eleget tesz, sőt egyes területeken túl is teljesíti az elvárásokat. Ennek megfelelően visszafizetési kötelezettség nem merült fel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal