A légitársaság hétfőn közölte, lényegesen elmaradnak a viteldíjak a tavalyitól a nyári hónapokban. Ennek megfelelően a negyedéves profitja 46 százalékkal volt kevesebb tavalyihoz képest, a társaság adózott eredménye 360 millió euró volt június végéig.
Michael O'Leary vezérigazgató közölte, hogy egy főre átlagosan 15 százalékkal lettek olcsóbbak a viteldíjak egy évvel ezelőtthöz képest, mivel a vállalat arra kényszerült, hogy több árösztönző intézkedést is végrehajtson.
Kapcsolódó
Ugyan a vállalatvezető elmondása szerint erősnek számít a kereslet a folyó negyedévben, a viteldíjak jóval alacsonyabbak lesznek tavaly nyárhoz képest, miközben enyhe emelkedéssel számolnak. A Ryanair bevételének legnagyobb része július és szeptember között keletkezik – írja az MTI.
A GVH is odacsap a légitársaságoknak
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke figyelemfelhívást küldött több, a magyar piacon tevékenységet folytató diszkont-légitársaság vezetőjének.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná