A korábbi gyakorlattal ellentétben a jövőben az Európai Unió polgárainak nyilvános közzétett bejegyzéseit is fel fogják használni Meta chatbotja, a Meta AI képzéséhez – közölte kedden a Facebookot birtokló vállalat.
Még 2023-ban indult útnak az Egyesült Államokban a közösségi óriás AI-asszisztense, azonban az európai bevezetés elé akadályok gördültek, miután az ír adatvédelmi hatóság kifogásolta, hogy Facebook és Instagram felhasználók bejegyzéseit is felhasználják az AI-funkció alatt dolgozó modell betanításához. Március végén Európában is elérhetővé tette a chatbotját a Meta, következésképpen
41 európai országon felül újabb 21 tengerentúli régióban került be a WhatsApp, a Facebook, az Instagram és a Messenger szolgáltatásokba a Meta AI.
Az európaiaknak sincs kegyelem
A közösségi óriás a héten jelentette be, hogy a későbbiekben Európában is felhasználja a nyilvános tartalmakat (vagyis a publikus bejegyzéseket és kommenteket) és a Meta mesterséges intelligenciájával folytatott interakciókat az AI-funkciója képzéséhez. A Mark Zuckerberg által vezetett cég álláspontja szerint ez a szükséges feltétele, hogy az európai felhasználók és vállalkozások igényeihez tudjon alkalmazkodni a modell.
Az unióban élő felhasználók a héten kapják meg az értesítést alkalmazáson vagy e-mailen keresztül az adatgyűjtési tevékenységről, és hogy pontosan milyen típusú információkat fog tárolni a Meta. Az értesítés emellett tartalmazni fogja az űrlap linkjét, amelyen keresztül a felhasználók leiratkozhatnak az adataik ilyen célból történő felhasználásáról.
A közlemény szerint az ismerősökkel és a családtagokkal folytatott privát üzenetekbe nem fog belenézni a cég, a 18 év alatti személyekhez köthető fiókokkal kapcsolatos nyilvános adatokat pedig egyáltalán nem használja fel képzési célokra.
Az amerikai vállalat szóvivője korábban hangsúlyozta, hogy a bevezetés a különböző európai szabályozó hatóságokkal folytatott közel egy éves intenzív együttműködés eredménye, miután az európai adatvédelmi testület (EDPB) decemberben úgy határozott, hogy a Meta megfelel a jogi kötelezettségeknek.
Temérdek bírságot szabtak ki a GDPR óta
A tavalyi évben 1,2 milliárd eurónyi bírságot szabtak ki az uniós adatvédelmi hatóságok, a GDPR bevezetése óta ez az összeg közel 6 milliárd euró volt. A legmagasabb bírságokkal a tech- és pénzügyi szektorokat sújtották. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot