A Meta azt állítja, hogy komoly harcot folytat a csalók ellen a Facebookon és az Instagramon, ennek ellenére az üzleti kimutatások mást mutatnak – írja a 24.hu.
Aki aktívan használja ezeket az oldalakat, nagy valószínűséggel már belefutott ilyen csalásgyanús hirdetésekbe. Bár a Meta azt kommunikálja, hogy folyamatosan küzd az ilyen tartalom ellen, a cég belső adatai szerint ez a „harc” nem feltétlenül önzetlen.
A Reuters birtokába jutott jelentések szerint a Meta ugyanis azt jósolta, hogy a teljes éves bevételének 10 százaléka – nagyjából 16 milliárd dollár, vagyis 5340 milliárd forint – az alkalmazásaiban megjelenő csalárd hirdetésekből fog származni.
A becsült összeg olyan hirdetéseket is magában foglal, amelyek átverős befektetési ajánlatokat, illegális online kaszinókat, hamis gyógyszerkészítményeket és csaló e-kereskedelmi oldalakat népszerűsítenek.
A hírportál szerint a jelentés bemutatta, hogy a Meta hogyan nehezítette meg saját mérnökei számára az ilyen hirdetések elleni küzdelmet, ahogyan azt is, hogy miként tették lehetővé a visszaeső elkövetők számára, hogy újabb és újabb hirdetéseket tegyenek közzé.
Előfordult, hogy egy csaló hirdetőt, aki pénzügyi átverésben vett részt, csak a nyolcadik lebukás után tiltották le. A Meta még elnézőbb volt azokkal, akik nagyobb összeget költöttek el a platformon: volt, akit csak ötszáznál is több figyelmeztetés után távolítottak el a rendszerből.
A Reuters szerint idén mindössze négy nagyszabású csaló kampányt tiltott le a vállalat, ezek azonban így is 67 millió dolláros, vagyis mintegy 22,4 milliárd forintos bevételt hoztak a cégnek.
A hírportál állításai szerint a cég vezetése régóta fontolgatja, hogy miként lehetne úgy kordában tartani a csalókat, hogy az ne ártson a cég bevételeinek. Egy ponton a vezetőket állítólag arra kérték, hogy „ne tegyenek olyan lépéseket, amelyek a vállalat teljes bevételének 0,15 százalékánál nagyobb részt érintenének”.
Andy Stone, a vállalat szóvivője szerint az elmúlt 18 hónapban 58 százalékkal csökkent a felhasználói bejelentések száma a csaló hirdetésekkel kapcsolatban, és több mint 134 millió ilyen tartalmat töröltek világszerte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban