A CEZ cseh áramszolgáltató, Közép-Európa legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalata részvényeinek árfolyama idén 9,4 százalékot esett - írta a Bloomberg, és miután a mai bejelentések szerint megfosztják bulgáriai működési engedélyétől, további zuhanás várható. Árbevételének ugyanis 2011-ben 9,9 százalékát adta a bolgár leányvállalat, vagyis ez volt Csehország után a második legnagyobb piaca, amit most elveszít. Ez egyúttal az albániai kudarc után a cég balkáni terjeszkedési stratégiájának csődjét is jelentheti.
Az sem tesz jót a cég hírnevének, hogy a legújabb hírek szerint a cseh rendőrség négy ügyben is vizsgálatot folytat ellene - s ennek még nincs köze a bolgár miniszterelnök bukását okozó botrányhoz, amiben nem kis szerepe volt a CEZ áramszámláinak. A Mlada Fronta Dnes szerint az egyik vizsgálat tárgya a német Mibrag szénbánya-vállalatban birtokolt tulajdonrészének eladása 2012-ben. A CEZ az 50 százalékos pakettet tulajdonképpen elcserélte az ugyancsak cseh társtulajdonossal, az EPH-val az annak tulajdonában levő Energotransra. A másik a cég albániai beruházásait érinti, ahol januárban megvonták működési engedélyét, a következő arra a gyanúra épül, hogy megsértették a közbeszerezési eljárás szabályait, a negyedik a CEZ temelíni atomerőműve kimerült fűtőelemeinek ideiglenes raktározására a Hochtief cseh részlegével kötött megállapodás körülményeit hivatott tisztázni.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar
Olcsóbb lett kilépni az Egyesült Államokból
Ezért kell Putyin barátsága? Az Európai Bizottság rámutat az Orbán-kormány kényszerpályájára
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
A megsemmisítés szélére kerülhet a Meduza