Miközben a magyar tulajdonú kiskereskedelmi láncok nem értek el látványos sikereket ágazatukban, Lengyelországban a helyi sajtó szerint a Dino Polska üzlethálózat tulajdonosa, Tomasz Biernacki lehet az ország leggazdagabb embere - írja a G7.
Pedig a lengyel kiskereskedelem sem könnyű terep, az utóbbi években ott is ütemesen terjeszkedik például a Lidl, a nemzetközi óriások közül jelen van például a nálunk nem aktív Carrefour és Kaufland. A Tesco pedig nemrég vonult ki az országból.
A Dino Polskának 2010-ben még csak 111 boltja volt, elsősorban az ország délnyugati részén, míg a júniusi, legutóbbi adatok szerint – miután az első félévben újabb 150-et nyitott – már 1622 egységből áll a kisebb alapterületű boltokból álló hálózat, és már csak az ország keleti részét nem fedi le. Az árbevétel a 2014-es alig több mint kétmilliárd zloty után (160 milliárd forint) tavaly már átlépte a 10 milliárdot, míg a nyereség 66 millióról 644 millióra nőtt.
A Dino Polska részvényeit 2017 áprilisában vezették be a varsói értéktőzsdére, akkor a piac 3,7 milliárd zlotyra értékelte a vállalatot. Mostanra a cégérték meghaladja a 30 milliárd zlotyt. A vállalat részvényeinek 51,16 százaléka jelenleg is az alapító tulajdonában van, így Biernacki vagyona 15,7 milliárd zloty (1380 milliárd forint). (A leggazdagabb magyar Mészáros Lőrinc vagyonát a Forbes legutóbb 479,4 milliárd forintra, míg A 100 leggazdagabb 2021 című kiadvány 455 milliárd forintra becsülte.)
Legolvasottabb

Biztonsági kockázatot találhattak a magyar fegyverbizniszben, ez mindent megváltoztathat

Így fullad ki a bulinegyed Budapesten

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Tényleg bevégeztetett? Ursula von der Leyen hatalmára most először leselkedik igazán nagy veszély

Letarolta a vihar az országot, Lázár János szerint kritikus órák jönnek

Káosz a fővárosban – Budapestet is megbénította a vihar

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva

Megjelent az ország söre, erre szavazott a közönség

Konténereket hajigált a szél, lezárták a Ferihegyi repülőteret is a vihar miatt
