Nem indul eljárás a június 28-án megtartott Budapest Pride résztvevőivel szemben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy magánszemély 2025. június 16-án bejelentést tett 2025. június 28-án Budapesten tervezett vonulásos gyűlés megtartása érdekében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárása során megkereséssel élt a gyűléssel érintett közterület felett rendelkezésre jogosult Fővárosi Önkormányzat irányába, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a bejelentéssel érintett helyszínen és időben önkormányzati rendezvényt tartanak.
Az Önkormányzat által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta.
Az erről szóló határozatot a törvényeknek megfelelően a szervezőkhöz is eljuttatták a hatóságok, és mivel azt nem támadták meg a szervezők a bíróságon, így az jogerőre emelkedett – írja a police.hu.
A szervezők nem kezdeményeztek egyeztetést a hatósággal, és bár tudomásuk volt a tiltásról, ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes.
A BRFK szerint az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, valamint az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, ezért sokan feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek a rendezvényen részt.
Mindezekre tekintettel a résztvevőkkel szemben nem indít a rendőrség eljárást.
A rendőrség döntésére Karácsony Gergely főpolgármester is reagált a Facebook-oldalán. Mint írta, szerinte mindenki nagyon is tisztában volt vele, mire és hova jött: „egy jogszerű önkormányzati rendezvényre, hogy kiálljon a saját és mások szabadságáért.“
Történelmi csúcsot döntött a budapesti Pride
A hétvégi demonstráción a MapChecking adatai szerint 470 ezren vettek részt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok