Donald Trump amerikai elnök nekiment korábbi közeli szövetségesének, Elon Musknak, amiért a multimilliárdos új politikai pártot alapított.

„Szerintem nevetséges egy harmadik pártot indítani”

– mondta Donald Trump vasárnap újságíróknak nyilatkozva, mielőtt felszállt volna az Air Force One-ra.

„Itt mindig is kétpártrendszer volt, és szerintem egy harmadik párt indítása csak tovább növeli a zűrzavart” – fogalmazott a BBC beszámolója szerint.

Miután hetekig lebegtette az interneten az ötletet,

Elon Musk végül a hétvégén posztolta az X-en, hogy megalapította az Amerika Pártot, amely a republikánus és a demokrata pártnak egyaránt kihívója lesz.

Hozzátette: bár az új, harmadik utas párt valamikor támogathat majd egy elnökjelöltet, a következő 12 hónapban egyelőre a képviselőházra és a szenátusra összpontosítanak.

pártalapítás bejelentése egy nappal azután érkezett, hogy Donald Trump aláírta átfogó adó- és költségcsökkentési törvényjavaslatát, amelyet a Tesla atyja hevesen ellenzett. Bírálataira Trump közösségi platformján reagált: „szomorúan nézem, ahogy Elon Musk teljesen »kisiklott«, lényegében egy vonatszerencsétlenséggé vált az elmúlt öt hétben”.

Pedig Donald Trump és Elon Musk korábban igen szoros szövetségben állt: a milliárdos üzletember már elnökválasztási kampányában is teljes mellszélességgel támogatta Trumpot, mellette állt beiktatásakor is, majd a Tesla-vezér irányította a Kormányzati Hatékonysági Minisztériumot (DOGE), amelynek feladata a szövetségi kiadások csökkentésének elősegítése volt. Musk azonban az utóbbi időben többször bírálta az amerikai államadósságot szerinte növelő kormányzati politikát.