Az országon átvonuló vihar a vasúti- mellett a légiközlekedést is megbénította. A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret 14:37-kor határozatlan időre lezárták – írja a 444.
A portálnak egy olvasó jelezte, hogy a forgalmi irányítás tájékoztatása alapján
azért zárták le a repteret, mert a szél konténereket fújt a forgalmi előtérre, amik kiszakították a védelmi kerítést.
Ezeket a sérüléseket kell megjavítani.
A hírek szerint minimum 16:15-ig zárva tartják a repülőteret.
A repülőtér weboldalán több induló és érkező járat neve mellett is jelentős késés szerepel, az érkező járatok között pedig van olyan is, amit másik repülőtérre irányítottak át.
Újraindult a forgalom
A Budapest Airport 16:49-kor arról tájékoztatott Facebook-posztjában, hogy a takarítást követően 16 órakor újranyitották az 1. pályát.
Azt írják, a 2A Terminál induló csarnoka részben beázott, ezért minden utasfelvétel a 2B terminálon történik. Személyi sérülés nem történt, jelenleg is a kárfelmérés zajlik.
Hozzáteszik, hogy a Budapest Airport weboldalának az egyszerűsített változata érhető el karbantartás miatt, ahol változatlanul tájékozódhatnak az utasok a járatinformációkról.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak