Újabb válsággal néz szembe a márciusi japán földrengésben és cunamiban megsérült fukusimai atomerőmű tulajdonosa, a Tepco áramszolgáltató: egy olimpiai uszodát megtöltő mennyiségű radioaktív iszapot kell eltárolnia a reaktorok lehűtésére bepumpált víz eltávolítása után. Szakértői becslések szerint az év végére 2000 köbméter erősen szennyezett sár marad hátra az erőmű épületének pincéjében, a helyiségeket összekötő folyosókon, illetve a szervizalagutakban - nyilatkozta a sajtónak Kobajasi Teruaki, a vállalat illetékes menedzsere. Egyelőre nem döntöttünk arról, mit kezdünk az iszappal, mivel az első feladat a blokkok hűtésének befejezése, majd ezt követően a radioaktív víz megtisztítása - tette hozzá. Az iszapot várhatóan tartályokba gyűjtik majd, ám az ezt megelőző víztisztítás sem kis feladat: a eddig 105 millió liter szennyezett víz gyűlt össze az erőműben, és ez a mennyiség az év végére megkétszereződik - mondta Kobajasi.
Ilyen mennyiségű radioaktív iszap kezelésével sohasem számolt a japán nukleáris ipar, így nincs a tárolására alkalmas hely. Ez azonban azt jelenti, hogy a úgy épültek meg az ország nukleáris létesítményei, mintha öröklakásokat wc-k nélkül készítettünk volna - állítja Nakadzsima Ken, a Kyotói Egyetem nukleáris technológiákkal foglalkozó professzora. Ebből fakadóan várhatóan évekig a fukusimai létesítmény területén marad a szennyezett sár. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a Tepco egyelőre nem kezdett hozzá a nukleáris szennyezés eltávolításához, ehhez előbb meg kell érkeznie a francia Arevától megrendelt, erre a célra szolgáló berendezésnek.
Eközben kiderült, hogy a mentésben részt vevő munkások közül már hatan kaptak a megengedett éves határértéknél jóval nagyobb radioaktív sugárzást. Közülük ketten a limit dupláját szenvedték el, így náluk különösen nagy a rák betegség kialakulásának kockázata. A létesítményben márciusban 2300-2700 ember dolgozott.
Némi gyógyír a Tepco súlyos sebeire, hogy a mai kereskedésben 24 százalékkal, 247 jenre drágultak a vállalat részvényei, miután a tőzsde vezetősége 30-ról 50 százalékra emelte a cég részvényeire kötött short üzletek fedezeti arányát, a kormány pedig bejelentette, hogy garantálja a baleset károsultjainak megsegítésére létrejövő alapok bankhiteleinek visszafizetését. Az előbbi megdrágította a shortolást, ezzel elbátortalanította a pekulánsokat, az utóbbi enyhítheti a cégre nehezedő kártérítési nyomást. A Tepco-részvények elvesztették értékük 90 százalékát a márciusi katasztrófa óta.
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye