Egyre népszerűbbek a fiatalabb vásárlók körében a Ferrarik.
Az új vásárlók 40 százaléka ma már 40 év alatti
Kapcsolódó
– mondta el Benedetto Vigna, a luxusautógyár vezérigazgatója a CNBC-nek.
Hozzátette, hogy ez jelentős emelkedést tükröz a bő 18 hónappal ezelőtti állapothoz képest, amikor ez az arány 30 százalék volt.
Tavaly egyébként a Ferrarik közel háromnegyedét már meglévő ügyfeleiknek adták el. Az olaszországi Maranellóban működő gyártó ugyanis közismert arról, hogy szigorúan kordában tartja autóinak gyártását, igyekszik fenntartani a márka exkluzivitásra vonatkozó ígéretét. Követik ebben az alapító Enzo Ferrari alapelvét, aki egyszer kijelentette, hogy a vállalat „mindig eggyel kevesebb autót fog szállítani, mint amennyit a piac igényel”.
Miként Benedetto Vigna elmondta, a leendő vásárlók sürgetik is a gyártás felgyorsítását, ő azonban úgy véli, hogy a több mint kétéves várakozási idő „szerves része az ügyfelekre váró nagyon kellemes élménynek."
A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy
a Ferrari jó úton halad az első teljesen elektromos autójának október 9-i, mérföldkőnek számító bemutatója felé.
„Ezentúl háromféle autótípust fogunk gyártani: hagyományos belsőégésűt, hibridet, és elektromosat. Azt hiszem, ez az egyik olyan döntés, amire igazán büszkék vagyunk" - fogalmazott.
Az EV, amelyet Olaszországban fognak gyártani, egyike annak a hat új modellnek, amelyet a vállalat idén tervez bemutatni.
Ami pedig a teljesen elektromos Ferrari iránti potenciális keresletet illeti, erről a vezérigazgató úgy nyilatkozott: bár igaz, hogy egyes ügyfelek soha nem fognak elektromos Ferrarit vásárolni, más leendő vásárlók már jelezték, hogy csak EV-t vesznek majd.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak