Lapinformációk szerint a légitársaság vezetőségének döntése értelmében a Brüsszeltől délre található Charleroi repülőteréről induló járatok szeptember utolsó péntekétől nem közlekednek.
A vezérigazgató elmondta, a járatok felfüggesztésének okai között szerepel, hogy az egyik kulcsfontosságú ázsiai partnerük nem tartotta be az árakra és a foglalásokra vonatkozó kötelezettségvállalásait. Mint mondta, a tárgyalások újrakezdődnek, de a téli szezon küszöbén tartott megbeszélések várható elhúzódása, valamint a partnerrel szemben kialakult bizalomvesztés miatt a társaság nem vállalja annak kockázatát, hogy káoszba fulladjon, vagy meghiúsuljon a szolgáltatás.
Terzakis aláhúzta, a társaság célja továbbra is az, hogy összekösse Belgiumot Ázsiával, ezt pedig változatlanul a dél-belgiumi repülőtérről képzeli el. A vezérigazgató kiemelte, az alkalmazottak munkája nincs veszélyben, márciusig valamennyiüket a British Airways foglalkoztatja.
A belga légitársaság június elején indította menetrendszerinti járatait Hongkongba. A cég flottájába tartozó két A340-es Airbus júniustól októberig hetente kétszer repült, októbertől heti négy alkalommal szállított volna utasokat Hongkongba. Korábbi tervek szerint más ázsiai országokat, elsők között kínai célállomásokat is összekötnének Belgiummal, évente mintegy 500 ezer utast terveztek szállítani Európa és Ázsia között.
Az Air Belgium légitársaságot 1979-ben alapították, 1998-ban eladták az Airtours brit légitársaságnak, majd 2000. október végén megszűnt. 2016 végén a céget újraalapították azért, hogy Belgiumot összekapcsolják ázsiai városokkal.
Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Brutális a vagyoni szakadék: kiderült, hol a leggazdagabbak és a legszegényebbek az emberek
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
A volatilitás pszichológiája: hogyan ver át a saját agyunk befektetőként?
Megnevezték, kik lehetnek esélyesek Karácsony Gergely posztjára