Azt még nem tudni, hogy az International Center for Settlement of Investment Disputes (ICSID) pontosan mennyi kártérítést ítélt meg, de az biztos, hogy a CD 39 millió eurót, azaz mintegy 12,6 milliárd forintot követelt az eredeti beadványában, tehát ez lehet az irányadó összeg - olvasható a portálon.
A CD egyike volt annak a 3 francia multinak, amiket az Orbán-kormány kiszorított az étkezésiutalvány-piacról a cafetériarendszer 2011-12-es átalakításával. Ennek lényege az volt, hogy megemelték az étkezési utalványok adótartalmát, míg az újonnan bevezetett, állami cég által kiállított Erzsébet-utalványoké és a szintén új (OTP-s, K&H-s és MKB-s) SZÉP-kártyáké alacsony maradt.
A kormány az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosításokat két dologgal indokolta: hogy javítsanak a magyar dolgozók étkezésén, és hogy az utalványpiacon tevékenykedő cégek nyereségét Magyarországon tartsák. A rendszert ebben a formában egyébként hónapok múlva fel is számolják, ugyanis már az Európai Unió Bírósága is megállapította, hogy jogellenes volt a bevezetése.
A CD a Ticket Restaurant utalványokat forgalmazó Edenreddel és a Sodexóval együtt fordult az ICSID-hez, és az Edenred ügyében már 2016-ban döntött is a testület: több mint 7 milliárdos kártérítésre kötelezte a magyar államot - emlékeztet a 444.hu.
Az ICSID döntése azonban közel sem jelenti a vita végét. A szervezet ugyanis az Edenred és a CD ügyében is az 1987-ben Franciaország és Magyarország között megkötött beruházásvédelmi egyezményre alapozta a döntését, sőt erre alapoztak a cégek a keresetükben is. Ám az EU-n belül azonban ilyen megállapodásokra nincs szükség, hiszen az unió saját jogszabályai minden tagállamra vonatkozóan egységesen szabályozzák a beruházásokat és a cégek EU-n belüli terjeszkedését, hiszen a schengeni zóna egyetlen nagy gazdasági térség.
A magyar kormány elvileg megpróbálkozhat azzal, hogy nem fizeti ki az ICSID által a CD-nek ítélt kártérítést arra hivatkozva, hogy az EU-s jog szerint eleve nem volt törvényes, hogy a francia-magyar beruházásvédelmi egyezmény alapján az ICSID döntött a vitában. De ha esetleg így is döntenének, a kártérítés elől valószínűleg nem menekülnének meg, a cafetériareformot ugyanis már az EUB is jogellenesnek ítélte.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Minél idősebb valaki, annál inkább nem hisz a médiának

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó
