Vakációzni küldte a paradicsomokat szendvicseiből Indiában a Burger King gyorsétterem-hálózat, miután a zöldség ára a négyszeresére emelkedett: ezért egyelőre kivonják a paradicsomot a termékekből.
Még a paradicsomok is szabadságra mentek... nem tudjuk paradicsommal kínálni termékeinket
– olvasható az egyik indiai étterem ajtajára kihelyezett plakáton, amelyen az okozott kellemetlenségért a vásárlók elnézését kérik.
A Burger King emellett bejelentette, hogy megszüntetik a szendvicsekbe évek óta ingyenesen kérhető sajtszelet-akciót is.
A gyorsétteremlánc minőségbiztosítási okokkal magyarázta a termékhiányt. A héten már a Subway és a McDonald's is közölte, hogy paradicsom nélkül fogják kínálni termékeiket az ázsiai szubkontinensen.
Indiában az infláció mértéke a héten ismét a 2020. januári szintre emelkedett, ráadásul a monszunidő jelentős károkat okozott a mezőgazdaságnak, ezért
bizonyos termékek ára az utóbbi hónapokban 450 százalékkal emelkedett.
Idén júliusban a tavalyi év júliusához képest 37 százalékkal drágult több zöldség – köztük a fokhagyma, a zöldborsó és a gyömbér – ára is Indiában.
Ha nem sikerül megfékezni az elszabaduló inflációt, a szolgáltatások ára is emelkedhet. „Ha az árak ilyen magasak maradnak, akkor az éttermeknek minden bizonnyal árat kell majd emelniük” – mondta Amnis Aggarval, az egyik indiai pénzügyi szolgáltató kutatási részlegének vezetője.
A rekordmagas infláció jelentős kihívás elé állítja a Narendra Modi vezette kormányzatot a jövő évi választások előtt. A kormány Nepálból kezdett paradicsomot importálni és alacsony áron teherautókról adják el országszerte a vásárlóknak.
A gyorséttermi szektor 5 milliárd dolláros piacot jelent Indiában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye