A WHO szakértői a 18 éven felülieknek ajánlja a Sinopharm-oltást két dózisban beadva, három-négy hetes időközzel. Becslések szerint a vakcina hatékonysága 79 százalékos volt az összes korcsoportot tekintve. Mivel azonban kevés idős (60 év feletti) vett részt a klinikai vizsgálatokban, a hatékonyságot ebben a korcsoportban nem lehetett megbecsülni - közölte a WHO.
A szervezet szerint az oltóanyag valószínűleg védő hatással bír az idősebb embereknél is, ezért azt javasolja, hogy ezen korcsoportokra a kínai oltást használó országok végezzék el a hatékonysági ellenőrzést.
Az Egészségügyi Világszervezet első alkalommal hagyta jóvá olyan oltóanyag használatát, amelyet nem nyugati gyógyszercég fejlesztett ki a koronavírus ellen - írja az Index.
Az intézkedést Tedrosz Gebrejeszusz, a szervezet főigazgatója jelentette be. A WHO-nak így már hat oltóanyaga van, amelyet a Covax-programban használhat. A program az ENSZ égisze alatt elindított kezdeményezés, célja a méltányos vakcinaelosztás a szegényebb országok lakói számára is.
A WHO döntése - írja a The New York Times - nagy győzelem a kínai diplomácia számára, amely a távol-keleti nagyhatalom vakcinájával töltheti be azt az űrt, amelyet a nyugati vakcinák hiánya okoz a fejlődő országokban.
Az Európai Unióban egyedül Magyarországon oltanak Sinopharmmal, a kínai oltóanyag még nem kapta meg az európai felügyeleti szerv, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyét. (Az EMA jelenleg egy másik kínai vakcinát, a CoronaVac nevűt vizsgálja, a Sinopharm engedélyeztetését még nem kérték a kínaiak.)
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban