Az idei második negyedévben fordult elő először, hogy az öt legnagyobb kiszállító között nem szerepelt az Apple és ugyancsak nem volt még példa arra, hogy mind az öt legfőbb szállító kínai legyen.
A piacvezető a vivo márka volt, amely éves szinten 15 százalékkal, 13,1 millióra növelte okostelefon-kiszállításait és ezzel 19 százalékos piaci részesedést szerzett. Az OPPO 16 százalékos részesedéssel a második helyet szerezte meg annak ellenére, hogy kiszállításai 1 százalékkal, 11,3 millióra csökkentek. Harmadik lett a Honor, piaci részesedése 15 százalék volt, kiszállításai 4 százalékkal, 10,7 millióra emelkedtek. A negyedik Huawei piaci részesedése ugyancsak 15 százalék, kiszállított készülékeinek száma 41 százalékkal, 10,6 millióra ugrott. Az ötös lista végén a Xiaomi állt, a második negyedévben a piaci részesedése 14 százalék volt, kiszállítása 17 százalékkal, 10 millióra nőtt.
Az ötös listáról először kiszoruló Apple a hatodik lett a szállításai alapján, piaci részesedése 14 százalék volt, kiszállított készülékeinek száma 2 százalékkal csökkent
– írja az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció