A lap Daniel Benest, a CEZ vezérigazgatóját idézve megszellőztette egyúttal azt is, hogy a CEZ a lengyel Energa áramszolgáltató vállalat többségi tulajdonrészének megvásárlása iránt is érdeklődik.
A CEZ szóvivője Ladislav Kriz megerősítette a Slovenske Elektrarne megvásárlásának feltételeire tett vezérigazgatói nyilatkozatot. "A kockázatot meg kell osztani a potenciális vásárló, a horvát kormány és az Enel között" - fogalmazott. A Slovenske Elektrarne jelenleg 3,8 milliárd eurós beruházással két blokkal bővíti a Mohi (Mochovce) atomerőművet.
A CEZ augusztus végén jelentette be, hogy kész tárgyalásokba bocsátkozni a Slovenske Elektrarne többségi, 66 százalékos részesedésének megvásárlásáról az olasz Enel energiaipari konszerntől.
A szlovák állam 34 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Slovenske Elektrarne vállalatban és szintén szándékában áll megemelni részesedését. A CEZ vezérigazgatója és a szlovák gazdasági miniszter a héten személyes találkozón egyeztetett az ügyben - erősítette meg Ladislav Kriz.
A CEZ szóvivője a lengyel Energa többségi részesedésének a megvásárlását is a lehetőségek egyikeként említette meg, hozzátéve, hogy a két akvizícióra egy időben valószínűleg nem kerülhet sor. A lengyel kincstárat, az Energa többségi tulajdonosát a Hospodarske Noviny nem tudta megszólaltatni az ügyben. Lengyelország az Energa 34,2 százalékos részesedését decemberben vitte tőzsdére 2,4 milliárd zloty kibocsátás keretében.
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Halálos építkezési baleset: négyen meghaltak, egy ember életéért küzdenek
A megsemmisítés szélére kerülhet a Meduza
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
Olcsóbb lett kilépni az Egyesült Államokból