Az angol font gyengült a többi világvalutához képest, miután a The Times hírül adta, hogy Theresa May miniszterelnök csapata elkezdte a felkészülést egy lehetséges skót függetlenségi népszavazásra - tudósított a Bloomberg. A skót parlament már márciusban dönthet arról, hogy kiírják ezt a szavazást.
A font 0,6 százalékot veszített értékéből, miután a lap meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva arról írt, hogy May beleegyezhet az újabb referendumba, azzal a megkötéssel, hogy azt a brit kilépés után tartsák. A skótok 2014 szeptemberében 55-45 arányban arra voksoltak, hogy országuk maradjon Nagy-Britannia része, ám az ezt megelőző bizonytalanságban szintén gyengült a brit valuta.
Kapcsolódó
Idő kell a vitára
Eközben az is kiderült, hogy a kormány időt akar adni a parlamentnek a brexittörvény megtárgyalására. El akarják kerülni, hogy lényegesen megváltozzon a 137 szavas jogszabály, amely felhatalmazást ad Maynek, hogy március végéig benyújtsa országa hivatalos - az európai alapszerződés 50. cikkelye szerinti - elszakadási kérelmét az EU-nak.
Egyre több felsőházi tory honatya csatlakozik munkáspárti és liberális demokrata kollégáihoz, akik olyan módosításokat szeretnének, amelyek miatt aztán törvényt vissza kellene vinni újabb megvitatásra az alsóház elé. Innentől kezdve elkezdődhet a jogszabály ide-oda tologatása.
Lesz változás
Mivel a Munkáspárt nem ellenzi a brexit folyamatának elindítását, nem valószínű, hogy a törvényhozás végül leszavazza az erről szóló törvényt. Ugyanakkor várakozások szerint el fognak fogadni két olyan módosítást, amely megköti a londoni vezetés kezét.
Az egyik szerint garantálni kell a már Nagy-Britanniában élő uniós polgárok jogát arra, hogy a szigetországban maradjanak, a másik, hogy a parlamentnek szavaznia kell a kormány és az EU alkujában megszülető válási szerződésről, azaz arról, hogy az Egyesült Királyság milyen módon, milyen mélységben szakadjon el az EU-tól.
Gyorsan lezárnák az utat a vendégmunkások előtt
A londoni kormány az uniós kilépés elindításával egyidejűleg fel akarja függeszteni a munkaerő szabad áramlásának lehetőségét Nagy-Britanniába - írta a Telegraph. Eszerint azok az uniós polgárok, akik ettől az időponttól kezdve érkeznének az országba, már nem kapnának jogot arra, hogy tartósan ott tartózkodjanak. Ehelyett azok az új migrációs szabályok vonatkoznának rájuk, amelyeket a brit kilépés után akarnak majd életbe léptetni. Ez magában foglalna egy új vízumrendszert és a szociális juttatások korlátozását (ha munkát vállalnának).A brit vezetés azt akarja ezzel elkerülni, hogy a kilépési tárgyalások két éve alatt további százezrek érkezzenek Kelet-Közép-Európából - főként Romániából és Bulgáriából - élve a szabad munkaerő-vándorlás jogával. Brüsszel viszont együtt akar tárgyalni az uniós szabadságjogokról, ami azt jelentené, hogy csak 2019-ben húznák fel a felvonóhidat a vendégmunkások előtt.
Vissza lehessen csinálni
Michael Heseltine tekintélyes tory politikus, a legendás Margarat Thatcher miniszterelnök egyik volt minisztere, a felsőház tagja világosan fogalmazott ezzel kapacsolaban The Mail on Sunday című lapban megjelentetett cikkében.
Ha a brexittárgyalások kétéves időtartama alatt megfordulna a közhangulat a kilépéssel kapcsolatban, akkor lehetőséget kell teremteni arra, hogy a parlament reagáljon erre az új helyzetre. Akár egy választás kiírásával, akár újabb referendummal, akár a dolog átgondolásával.
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól