Március 11-én tartják a lengyel-ukrán gazdasági együttműködési kormányközi bizottság ülését Lvivben. Jacek Piechota, a Lengyel-Ukrán Kereskedelmi Kamara elnöke elismerte, hogy a szervezet szorgalmazta a bizottság újraindítását.
Piechota korábban a kormány minisztere volt, az általa vezetett kamara jelenleg információcserét folytat a vállalkozókat kereső lengyel, valamint ukrán vállalatok számára – írja a The Warsaw Voice.
Az érintett lengyel cégek végig Ukrajnában működtek, és több mint egymilliárd eurót fektettek be, folytatva tevékenységüket a háború ellenére is. A korrupció azonban továbbra is komoly problémát jelent. A kamara, akárcsak a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége, Ukrajnában és Lengyelországban is rendelkezik irodákkal.
A vállalkozó szervezetek szerint a jogi és gazdasági támogatás segítené a vállalkozásokat a működésükben. Ez kimerülhet a kormányközi csoport állandó munkájában, de akár egy speciális fejlesztési alap elindításában is, amely az állami állami Bank Gospodarstwa Krajowego (BGK) bankhoz kapcsolódik.
Marzena Drela, a lengyelországi Amerikai Kereskedelmi Kamara igazgatója rámutatott, hogy Ukrajna újjáépítésének lényeges eleme kell, hogy legyen a gazdasági átalakulás. Az Ukrajnában működő vállalatoknak szerinte a civil társadalom támogatásával, az alkalmazottak kompetenciájának fejlesztésével, valamint az üzleti tapasztalatok átadásával kellene támogatnia a helyreállítási folyamatokat.
Döbbenetes, mennyi támogatást kapott már Ukrajna
Elérte a négymilliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által az orosz hadműveletek kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.Ha többre kíváncsi--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)